Kerékpár: szezon közben vonult vissza Caleb Ewan

2025.05.06. 16:13
null
Caleb Evan (Fotó: Getty Images)
Szezon közben bejelentette visszavonulását Caleb Ewan ausztrál kerékpáros.

A harmincesztendős sprinter kedden váratlanul írta közösségi oldalán, hogy lezárja profi pályafutását, amely során 65 profi győzelmet ért el, a Tour de France-on és a Giro d'Italián öt-öt, a Vuelta a Espanán egy szakaszt nyert. 2023-ban indult a Tour de Hongrie-n, a szentgotthárdi nyitóetapon harmadik lett. Az elmúlt idényben a Jayco AlUla, idén pedig már az Ineos Grenadiers bringása volt, szezonbeli hét versenynapján két etapsikert ünnepelhetett.

„Teret, bizalmat és megfelelő környezetet biztosítottak ahhoz, hogy újra felfedezzem, mire vagyok képes. Ismét nyertem, újra önmagam voltam és éreztem, hogy megbecsülnek” – köszönte meg Ewan a brit csapatnak, hogy „segített megírni ezt az utolsó fejezetet úgy, ahogy szerettem volna, segített méltósággal távozni”.

Saját bevallása szerint ugyanakkor győzelmeinél már nem érezte ugyanazt, mint korábban.

„Az elmúlt két szezonban szerzett tapasztalataim, különösen a 2024 második felében begyűjtöttek jelentősen befolyásolták a sporthoz fűződő kapcsolatomat” – utalt az előző csapatainál kialakult nem felhőtlen viszonyra Ewan.

 

Legfrissebb hírek

Evenepoel 28 másodpercet faragott a hátrányából, Lipowitz bukott, feladta a Tourt

Kerékpár
2 órája

Jonas Vingegaard kulcscsönttörést szenvedett – hivatalos

Kerékpár
2026.07.19. 20:16

Tour: Jan Ullrich húsz év után újra ott lehetett a versenyen

Kerékpár
2026.07.18. 21:24

Mestermunka az UAE-től és Pogacar-show az ismeretlen hágón

Kerékpár
2026.07.18. 18:37

Tour: Mauro Schmid még a kerékpárját is megemelte a győzelemért

Kerékpár
2026.07.17. 18:25

Tour de France: bukás után Merlier-győzelem a sprintben

Kerékpár
2026.07.16. 18:04

Kerékpár: elvesztette hüvelykujjának egy darabját a Touron kedden bukott Harper

Kerékpár
2026.07.16. 16:47

Tour de France: Sören Waerenskjold bátor húzása győzelmet ért

Kerékpár
2026.07.15. 18:30