Bejárták a májusi Balatonfondo útvonalát

J. B. J. B.
2025.04.05. 21:16
null
A Balaton-felvidék hangulatos falvait érintő KÉSZ Group Balatonfondo rövid- és hosszútávú útvonalát járta be többek között Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros-szövetség elnöke és Szalontay Sándor többszörös magyar pályakerékpáros csúcstartó.

Kellemes, napos reggelen indultak a balatonfüredi Tagore sétány elejéről a Balatonfondo útvonalát bejáró kerékpárosok, köztük Schneller Domonkossal, a Magyar Kerékpáros-szövetség elnökével, a többszörös pályakerékpáros csúcstartó Szalontay Sándorral, a négyszeres olimpikon hegyikerékpáros Parti Andrással és a magyar bajnok montis Buruczki Szilárddal. A rendezvény nagykövete, Valter Attila a sűrű versenynaptárja miatt nem tudott részt venni, viszont az indulóknak összeállított egy edzéstervet.

A május elsején esedékes verseny két távját is bejárták, előbb a 134 kilométeres túrára vállalkozók rajtoltak, majd néhány perc elteltével a rövidtávú, 64 kilométeres útvonalat teljesítők is elindultak a budaörsi Fillari csapat segítségével. A tótvázsonyi emelkedőnél lévő hegyi hajrát rövid pihenő követett, ezután az egyik csoport visszafordult Balatonfüred felé. A hosszabb utat választók a tél után ébredező, zöldbe borult Badacsony és a festői Káli-medence aprófalvainak útjain kanyarogtak. Rájuk Mencshely előtt egy emelkedőnél újabb részhajrá várt, azt követően Dörgicsén keresztül jutottak vissza a füredi kikötőhöz.

A bejárás végén mindkét táv és a két részhajrá férfi és női dobogósai jutalomban részesültek, az útvonalak elnyerték a kerékpárosok tetszését. A 2022-es magyarországi Giro d’Italia-rajtnak és szakaszoknak emléket állító fondóversenyt idén május 1-jén rendezik, távokra bárki benevezhet az esemény honlapján.

„A Balatonfondo célja, hogy igazi kerékpáros ünnepet teremtsen a Balaton-felvidéken – mondta lapunknak Rábóczki Janka, az esemény kommunikációs vezetője. – Számos külföldi induló nevezett már a versenyre, amely nemcsak felhelyezi a magyar bringasportot a nemzetközi térképre, hanem új kihívást jelent a hazai kerékpárosok számára.”

 

Legfrissebb hírek

Új szereplőn ragyoghat a szivárványos trikó

Kerékpár
2026.09.17. 08:10

Ez most Masé lett! – 12 év után spanyol piros trikós a Vueltán

Kerékpár
2026.09.13. 21:35

Vuelta: Wout Van Aert a hőségben sem lassított, Mas maradt az élen

Kerékpár
2026.09.06. 19:27

Vuelta a Espana: Wout van Aert diadalmaskodott a hőségben

Kerékpár
2026.09.04. 19:28

Vuelta: Enric Mas piros trikóban nyerte a Pogacar nélküli első szakaszt

Kerékpár
2026.08.30. 17:53

Még nem múlt el a balatoni nyár – riport a BFC Siófokról

Képes Sport
2026.08.28. 12:16

Tökéletes felvezetés után újabb Brennan-siker a Vueltán

Kerékpár
2026.08.26. 18:30

Vuelta: vihar vetett véget Pogacarék küzdelmének a Pireneusokban

Kerékpár
2026.08.24. 18:25