Két év múlva az Egyesült Királyságból rajtol a Tour de France

Vágólapra másolva!
2025.03.19. 20:06
Fotó: Getty Images
Az Egyesült Királyságból rajtol a 2027-es francia országúti kerékpáros körverseny, a Tour de France.

 

A Tour de France szervezői szerdán jelentették be, hogy húsz évvel a 2007-es londoni Nagy Rajt után ezúttal a skóciai Edinburgh-ból indul majd a viadal, a mezőny pedig ezt követően Walesben és Angliában is tekerni fog.

Ez lesz a háromhetes verseny történetében a harmadik alkalom, hogy a brit szigeten szakaszt rendeznek: 2014-ben Yorkshire-ben több mint hárommillióan szurkoltak az utak mellett.

A szervezőknek négyévente lehetőségük van arra, hogy a megszokott szombati nyitónap helyett már pénteken elinduljon a mezőny, így tudják Franciaországtól viszonylag távoli helyeken is megrendezni a Nagy Rajtot: legutóbb a 2022-es, koppenhágai nyitószakasznál éltek ezzel a lehetőséggel.

A 2027-es viadal első három szakasza lesz majd Nagy-Britanniában, a pontos útvonalat később hozzák nyilvánosságra.

Az idei Tour de France – amelyet 2030-ig a közmédia is élőben közvetít – Lille-ből, a jövő évi Barcelonából rajtol.

 

Legfrissebb hírek

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
18 órája

Pályakerékpáros Eb: Lovassy nem jutott tovább 1 kilométeren

Kerékpár
20 órája

Kerékpár: megszületett az MBH Bank csapatának első győzelme

Kerékpár
2026.01.25. 15:54

Kerékpár: 2027-ben már a Girón is indulna az MBH

Kerékpár
2026.01.23. 23:30

Feldhoffer Bálint a Bahrain Victorious World Tour-csapatával kezdi az idényt

Kerékpár
2026.01.22. 16:17

Magyar Kerékpáros-szövetség: új, profi kategóriát teremthet a KRESZ-tervezet

Kerékpár
2026.01.20. 10:38

Bemutatták a jövő évi férfi és női Tour de France brit szakaszait

Kerékpár
2026.01.15. 20:10

Autoimmun betegség miatt egy-két hónapig nem kerékpározhat az időfutambajnok Pelikán János

Kerékpár
2026.01.15. 17:54
Ezek is érdekelhetik