Torstein Traeen hatalmas szökés végén nyert a svájci körön

H. Á.H. Á.
2024.06.12. 17:53
null
Hektikus napon van túl az országúti kerékpárosok svájci körversenyének mezőnye a verseny negyedik napján: a Rüschlikon és a Szent Gotthárd-hágó közötti 171 kilométeres etapot a norvég Torstein Traeen 156 kilométeres szökés végén nyerte meg. Az éllovas személye ismét változott: Alberto Bettiol bukott és a nap végén Adam Yates vette át a sárga trikót. Valter Attila a 47. helyen ért fel a 2104 méter magasan felállított célba.

 

Torstein Traeen nagyot vállalt a svájci körverseny negyedik szakaszán, amikor 15 kilométerrel a start után beletette a kerekét egy újabb, vele együtt nyolc főt számláló szökési próbálkozásba. Ezt a kísérletet végül  elengedte a mezőny, és a kisebb emelkedőkkel tarkított útvonalon hamar négy és fél perc környékére hízott a szökevények előnye. A Szent Gotthárd-hágóhoz közeledve is nőtt az ekkor már csak hétfős szökés fórja – 25 kilométerrel a cél előtt még 6 perc közelében volt, igaz, ahogy megkezdték a mászást, a hetesfogat tagjai között fel is bomlott a korábbi egyetértés. Traeen végül 11 kilométerrel a vége előtt hagyta ott a társait, amikor a már szakadozó főmezőny maradéka – az esélyesek bő 20 fős csoportja – nagy tempóban közeledett az élen haladókra. Végül Traeen kitartott a hágó tetejéig, és a célba 23 másodperc előnnyel elsőként érkezett meg – a profik között első szakaszgyőzelmét aratva. A második helyet az esélyeseket jó ütemben megtámadó Adam Yates csípte el, aki 25 másodpercet adott a harmadik helyen beérő – és Joao Almeidát lehajrázó – Mattias Skjelmosénak. 

Ami az összetett éllovasát, Alberto Bettiolt illeti: az olasznak nem volt valami nagy napja, bukásba keveredett, technikai gondja is volt a kerékpárjával, végül közel három és fél perc hátrányt szedett össze a célban, így a sárga trikót holnap Yates viselheti. 

A verseny egyedüli magyar indulója, a szerdán 26 éves Valter Attila keddel szemben ma nyugodtabb napot teljesített, és 4:19 perc hátránnyal a 47. helyen érkezett meg a célba, összetettben pedig bejött a legjobb 50-be: a 45. helyet foglalja el.

ÖSSZEFOGLALÓ

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
SVÁJCI KÖRVERSENY
4. SZAKASZ (Rüschlikon–Szent Gotthárd-hágó, 171 km)
1. Torstein Traeen (norvég, Bahrain) 4:10:21 óra
2. Adam Yates (brit, UAE) 23 másodperc hátrány
3. Matias Skjelmose (dán, Lidl-Trek) 48 mp h.
...47. Valter Attila (Visma Lease a Bike) 4:19 perc h.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Yates 11:50:08 óra
2. Joao Almeida (portugál, UAE) 26 mp h.
3. Skjelmose azonos idővel
...45. Valter 1:05 p h.

 

Legfrissebb hírek

Pogacar a második szakaszt is megnyerte a romandiai körversenyen

Kerékpár
9 órája

Pogacar hozta a kötelezőt, szakaszt nyert, és élre állt Svájcban

Kerékpár
2026.04.29. 17:58

Pogacar és Valter először kalandozik Nyugat-Svájcban

Kerékpár
2026.04.28. 09:10

Tour de Hongrie: Valter mellett Feldhoffer is bekerült a Bahrain keretébe

Kerékpár
2026.04.22. 13:46

Tour de Hongrie: Eisenkrammer Károly szerint Valter Attila visszatérésénél nem lehet jobb hír

Kerékpár
2026.04.22. 09:37

Valter Attila ott lesz a Tour de Hongrie-n!

Kerékpár
2026.04.21. 22:10

Remco Evenepoel lesprintelte a címvédőt az Amstelen

Kerékpár
2026.04.19. 21:22

Kerékpár: Valter Attila 38. a Brabantse Pijlen

Kerékpár
2026.04.17. 17:46
Ezek is érdekelhetik