Vuelta: Valter talán eddigi legjobb napja volt a szombati

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.09.09. 21:47
null
Valter (b2) nagyszerű napot zárt (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Remco Evenepoel nyerte meg az országúti kerékpárosok spanyol körversenyének 14. szakaszát, amelyen a viadal egyedüli magyar résztvevője, Valter Attila a győztestől 10 és fél perccel elmaradva a 25. helyen érkezett célba, s összetettben feljött a 17. helyre. A verseny után a sokat dolgozó Valter az M4 Sport helyszíni stábjának értékelt.

 

A magyar bajnoki trikóban tekerő bringás a közmédia sportcsatornájának kérdésére hangsúlyozta, talán az eddigi legjobb napja volt a szombati.

„Elég nehéz volt az eleje, igyekeztem jól kontrollálni a szökést. Sikerült egy kicsit tartalékolni is. Aztán hátra kellett mennem rádiót cserélni, mert nem működött, és pont akkor kezdtünk el tempót menni, pont akkor hat-nyolc kulaccsal érkeztem vissza a rádiócseréből. Úgyhogy voltak nehéz pillanataim” – mondta Valter Attila.

A második hegyre felkapaszkodást „elképesztően nehéznek” nevezte, emlékeztetett rá, hogy „ott rostálódott meg nagyon durván a mezőny”.

„Hajszálon múlt, hogy ott tudtam maradni, de tudtam, hogy nagyon fontos lesz a mai nap. Nagyon örültem, hogy az egész völgyet viszonylag jó tempóban végig tudtam vezetni, és annak is, hogy az utolsó hegyet is. Mondták, hogy kezdjem el, nyomjam, ahogy tudom. Tovább bírtam, mint számítottam rá” – folytatta az összegzést.

„Ma nekem nagyon jó napom volt, örülök, hogy ilyen sokat hozzá tudtam tenni a piros trikó védelméhez” – hangsúlyozta.

Hasonlóan vélekedett az éllovas Kuss is, aki úgy látta, hogy Valter Attila nagyon erős volt ezen a napon, végig nyomta a tempót, nagyon jó munkát végzett, és úgy látta, hogy ezt élvezte is.

KERÉKPÁR
VUELTA A ESPANA

14. SZAKASZ (Sauveterre-de-Béarn–Larra-Belagua, 156.5 km, hegyi befutó)
1. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) 4:13:38 óra
2. Romain Bardet (francia, DSM) 1:11 perc hátrány
3. Lennert Van Eetvelt (belga, Lotto DSTNY) 6:33 p h.
...25. Valter Attila (Jumbo-Visma) 10:34 p h.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 51:04:54 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo Visma) 1:37 p h.
3. Jonas Vingegaard (dan, Jumbo-Visma) 1:44 p h.
...17. Valter Attila (Jumbo-Visma) 35:09 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik