Kerékpár: Valter a Vuelta előtt jobb formában van, mint a Dauphiné után

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.15. 14:21
null
Valter Attila úgy érzi, jobb formában van, mint a Dauphiné után (Fotó: Valter Attila/Fb)
Mint azt megírtuk, Valter Attila is ott van a Team Jumbo-Visma benevezett keretében a Vuelta a Burgos ötnapos spanyolországi kerékpárversenyre, s minden bizonnyal a most leadott névsor alkotja majd az augusztus 26. és szeptember 17. között rendezendő Vuelta a Espanán induló csapatot is.

 

Valter Attila az eurosport.hu-nak elmondta, a baszk körhöz hasonlóan Burgosba is autóval érkezett, hiszen úgy érezte, a 600 kilométert kényelmesebben megteheti autóval, mint repülővel, így pedig hamarabb hazaérhet andorrai lakhelyére is.

A kerékpáros Vas Blanka U23-as világbajnoki győzelme kapcsán úgy fogalmazott, honfitársa ügyesen versenyzett és a 11. hely sem volt rossz tőle, pláne úgy, hogy hét közben még a mountain bike szakágban is indult.

„Sporttörténelmet írt, ez az első vébécíme Magyarországnak, és komolyan gondolom, hogy neki majd a felnőttek között is lehet esélye az aranyra. Nagyon örülök neki, mert szerény és alázatos, a lehető legjobb helyre került a szivárványszínű trikó” – mondta Valter Vasról.

A Jumbo-Visma versenyzője utólag is úgy érzi, jó döntést hozott, amikor kihagyta a glasgow-i világbajnokságot.

„Ha tökéletes napom van, legjobb esetben talán a 20-30. hely között zárhattam volna, azért meg már nem érte volna meg lejönni a magaslatról. Illetve a csapatom is azt mondta, hogy jobb lenne, ha maradnék. Elég sok szervezést meg utazást jelentett volna, már csak az is, hogy ott legyek a világbajnokságon. De jövőre mindenképp szeretnék indulni a válogatottban” – tette hozzá Valter, aki ismertette, hogy 1300 méter tengerszint feletti magasságon lakik, Tignesb-en pedig 2100 méter felett edzőtáboroztak.

„A Jumbo 2020 óta jár Tignes-be, egy nagyon jó szállásra, ahol kaptunk saját apartmant, főztek ránk, volt velünk szerelő és masszőr is. Szóval luxuskörülményeink voltak, nekünk tényleg csak tekerni kellett. Az idő nagy részében négyen voltunk, Roglic, Tratnik, Gesink meg én, aztán a San Sebastián után Affini visszajött, és a végén már öten nyomtuk. Primoz előbb érkezett nálam, vele egy ideig ott volt a családja is, mert azért elég kemény lett volna neki kétgyerekes apukaként, ha a Vuelta előtt alig látja őket. Én huszonegy napot voltam fent, és nem nagyon volt pihenőnk. Minden héten megvolt a 800 kilométer, a Garminomon az elmúlt 28 nap számai vannak meg, és az lett összesen 2700 km. De abban az elmúlt három, tényleg laza andorrai nap is benne van, amikor alig mentem. Ha csak az edzőtábort nézzük, 2500 kilométer és 70 000 méternyi szintkülönbség lett a vége. Ami jóval több, mint a Vueltán vár a mezőnyre, ahol, ha jól tudom, összesen nagyjából 55 ezer méter szintkülönbség lesz. Szóval nagyon haladtunk, nagyjából 30 órás heteink voltak, és most úgy érzem, hogy jobb a formám, mint a Dauphiné után” – fogalmazott Valter Attila, aki az edzőtábor közelében talált egy magyarok által üzemeltetett helyet, a Pause Coffee & Kürtőst, melynél még a kürtőskalácsot is megkóstolta.

Végezetül Valter Attila a Vuelta a Espanán való indulását firtató kérdésére elmondta, úgy érzi, mindent megtett, ezért optimista, de hivatalosan még nincs meg a keretük.

„A Giro és a Tour után az a cél, hogy a Vuelta is meglegyen, így biztosan a lehető legerősebb kerettel indulunk. Roglic bombaformában van, majdnem négy hetet volt magaslaton, jön mellé Vingegaard, nálam ők a nagy esélyesek. Bár Evenepoel, Enric Más és Ayuso is biztosan erős lesz” – jegyezte meg.

Az augusztus 15-én kezdődő és 19-ig tartó Vuelta a Burgoson Valter Attila mellett Primoz Roglic, Jan Tratnik, Edoardo Affini, Koen Bouwman, Robert Gesink és Gijs Leemreize indul a Team Jumbo-Vismából.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik