Női Vuelta: 9 másodperc döntött, Van Vleuten 40 évesen is bajnok

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.07. 15:49
null
Annemiek van Vleuten 40 évesen is Vuelta-győztes (Fotó: Getty Images)
A holland Demi Vollering nyerte a Vuelta női országúti kerékpáros-körverseny utolsó, Pola de Siero és Lagos de Covadonga közötti 93.7 kilométeres szakaszát, ám hiába tett meg mindent, az összetettben nem sikerült a győzelem, ott ugyanis a 40 esztendős Annemiek van Vleuten diadalmaskodott.

 

Demi Vollering hatalmas ködben tekert a hegyi befutón, igyekezett minél nagyobb előnyt kialakítva győzni, hiszen minden másodperc számított, Annemiek van Vleuten 1:05 perccel volt előtte az összetettben. Idegtépő pillanatok után derült ki, hogy Vollering noha magabiztosan nyerte a szakaszt, a végső siker nem jött össze neki, a 40 esztendős klasszis vetélytársa óriásit tekert a végén, 56 másodperces lemaradással harmadikként ért célba, ezzel eldőlt, hogy 2021 és 2022 után sorozatban harmadik alkalommal is diadalmaskodik a Vueltán.

Vas Kata Blanka 26:33 perc hátránnyal a 93. helyen ért célba, összetettben 75. lett.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
NŐI VUELTA
7. SZAKASZ (Pola de Siero–Lagos de Covadonga, 93.7 km)
1. Demi Vollering (holland, SD Worx) 2:43:02 óra
2. Gaia Realini (olasz, Trek-Segafredo) +11 másodperc hátrány
3. Annemiek van Vleuten (holland, Movistar) +56 mp. h.
...93. Vas Kata Blanka (SD Worx) +26:33 perc hátrány

ÖSSZETETT
1. Van Vleuten 19:00:11 óra
2. Vollering +9 mp. h.
3. Realini 2:41 p. h.
...75. Vas Kata Blanka +1:00:46 óra hátrány

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik