Tour de Hongrie: izgalmas és problémamentes versenyt vár a főszervező

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.11. 12:23
null
Fotó: Tour de Hongrie/Vanik Zoltán
Rendezőként problémamentes, szurkolóként izgalmas Tour de Hongrie-ra számít a magyar országúti kerékpáros körverseny főszervezője – írja az MTI.


A Giro d'Italia első három etapjának péntektől vasárnapig Magyarország adott otthont, és mint Eisenkrammer Károly elmondta, az Olasz körverseny szervezése alatt megszerzett tapasztalatokat beépítve rendezik a magyar viadalt.

„A másik, friss tanulság a bődületes siker, hiszen itthon eddig nem tapasztalt óriási tömegeket mozgatott meg a Giro és a kerékpársport. Márpedig a Tour de Hongrie mostani mezőnye a Girón sem lenne ciki, sőt. Így fel kellett készülnünk arra, hogy mi történik, ha nálunk is megjelenik több tízezer helyett, mondjuk, kétszázezer ember az utak mentén, ezzel sok-sok minden más dimenzióba kerül” – fejtette ki az MTI-nek a 1992-es barcelonai olimpián szereplő Eisenkrammer, aki hozzátette, ez az izgalom egyben öröm is. Rámutatott, a szervezőcsapat jelentős része évek óta együttműködik, ezért bízik az összeszokottságban és a rutinban.

„Sohasem vártam a versenyt annyira, mint most, ez a mezőny bennem is megmozgatta a bringás szurkolót” – utalt a világklasszis sprintereket felvonultató, minden eddiginél erősebb indulói névsorra a főszervező.

A nyitó szakasszal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy a nem sprinterekkel érkező csapatok már az etap közben szétbombázzák a versenyt”, és valós veszélyt jelentő szökés alakul ki. A Tour de Hongrie egésze kapcsán pedig a probléma nélküli, balesetmentes rendezésben bízik.

„És persze abban, hogy izgalmas lesz, azaz a sztárok jó versenyt csinálnak nekünk" – fűzte hozzá.

Eisenkrammer Károly hangsúlyozta: első kategóriás viadalon a kora tavaszi, alternatíva nélküli egynaposokat leszámítva nem lehet ilyen erős mezőnyt felvonultató versenyt találni, így joggal lehet bizakodni, hogy a nemzetközi szövetség (UCI) által néhány hét múlva kiosztandó, három évre szóló pro series licencet a következő idénytől megkapja a Tour de Hongrie.

„A legjobb időpontban döntenek majd a mi szempontunkból, ha ez a verseny jól sikerül, akkor az eddigi pozíciónk is erősödni fog" – mondta Eisenkrammer. Amennyiben a kategóriaváltás sikerül, úgy a viadal erősségét tekintve kevésbé kell majd aggódniuk, hiszen könnyebb lesz ismét hasonló minőségű mezőnyt Magyarországra csábítani.

„Az, hogy nekünk a várólistán négy pro teamünk van, akiket már nem tudtunk meghívni, az elég erős" – szögezte le.

Szerdán a Csákvár–Székesfehérvár etappal indul útjára a vasárnapig tartó, 905 kilométer össztávú 43. magyar körverseny.

Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29

López a legvégén lógott meg, s behúzta a Tour de Hongrie királyetapját

Kerékpár
2025.05.16. 16:11

Tour de Hongrie: Dina Márton szerint nem szabad alábecsülni a Kékest

Kerékpár
2025.05.16. 12:47
Ezek is érdekelhetik