PSG: Pochettino 100 százalékig biztos saját maga és Mbappé maradásában

Vágólapra másolva!
2022.04.28. 16:17
null
Mauricio Pochettino és Kylian Mbappé: blöff vagy tényleg maradnak? (Fotó: AFP)
Az elmúlt hetek, hónapok fejleményeinek tükrében a címben foglalt meglepő kijelentést tette Mauricio Pochettino, a Paris Saint-Germain vezetőedzője a Strasbourg elleni pénteki bajnoki mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. Mint ismert, a párizsi labdarúgók négy fordulóval a zárás előtt már megnyerték a bajnokságot, de sem a Bajnokok Ligájában, sem a Francia Kupában nem jutottak túl a nyolcaddöntőn.

 

„Száz százalékig, mindkét esetben” – válaszolta a L'Équipe francia sportnapilap beszámolója szerint Mauricio Pochettino a kérdésre, mennyire látja biztosnak, hogy a következő idényben ő és Kylian Mbappé a PSG szolgálatában lesz.

A következő logikus kérdésre, miszerint Mbappé maradása csupán a megérzése, vagy beszélt is erről a labdarúgóval, az alábbi választ adta:

„Pillanatnyilag csak sejtésről beszélhetek, jobban mondva előérzetről. Persze mindannyian tudjuk, hogy a futballban bármi megtörténhet egyik napról a másikra. De ebben a pillanatban az imént feltett kérdésre az a válaszom, amit az előbb adtam.”

Az argentin tréner hozzátette: a vezetőséggel konkrétan nem egyeztettek a jövőjéről – szerződése 2023-ig szól –, de a kommunikáció normális, a kapcsolat „jó, természetes”, a munka ugyanúgy folyik, ahogyan mindig is, és „a megbeszéléseink nem csupán a jelenről folynak, szem előtt tartjuk a jövőt is”.

Mint ismert, a nyáron lejáró szerződésű Mbappét kitartóan emlegetik a Real Madrid első számú célpontjaként – egyelőre nem írt alá új szerződést, a távozásáról szóló pletyka nem hangzik megalapozatlannak –, és mivel a PSG nem érte el céljait a Bajnokok Ligájában, Pochettino pozícióját is ingatagnak tartja a szaksajtó, a legfrissebb tippek szerint nyártól Antonio Conte lehet a csapat vezetőedzője.

A csütörtöki sajtótájékoztatón szóba került, hogy a párizsi vezetőedzői székben eltöltött másfél év – valamint a játékoskori két PSG-s idénye – alatt Pochettino rengeteg olyan, csak a klubon belül élve begyűjthető tapasztalattal gazdagodott, ami biztosítéka lehet a jövőbeli sikereknek, „de persze minden tapasztalat csak akkor válik értékessé, ha kamatoztatják” – azaz a tréner kimondatlanul arra épít, hogy a vezetőség szerint hiba lenne új szakvezetővel megint a nulláról kezdeni az építkezést.

Visszatérve Mbappéra: pillanatnyilag a világbajnok csatár vezeti a bajnokság góllövő- (22) és gólpasszlistáját (14) – utóbbit csapattársa, Lionel Messi előtt (13) –, és nem akármilyen bravúr lenne, ha megőrizné mindkét pozíciót.

„A csapat elérte célját, megnyerte a bajnokságot, mostantól lehet az egyéni címekre összpontosítani, és igen, azt gondolom, mindenki Kylian segítségére lesz, a csapat minden játékosának támogatására számíthat” – véli Pochettino.

A nemzetközi csúcsok meghódításáról szóló álmok szertefoszlásának firtatásakor mindig szóba kerül Neymar – azt nyújtja-e a brazil, amit várnak tőle?

„A tehetsége megkérőjelezhetetlen. A világ egyik legjobb labdarúgójáról beszélgetünk. Sajnos egy csomó körülmény, például a tavaly nyári Copa Américán összeszedett sérülései megnehezítették, meg-megszakították az idényét – vette védelmébe játékosát Pochettino. – Ma reggel éppen arról beszélgettünk Leo Messivel, hogy a Real Madrid elleni BL-párharc idejére kezdtünk igazán összeállni, a csapat egyértelműen feljövőben volt. De sajnos azt a feladatot nem tudtuk megoldani, egy lépés megint hiányzott. Néha hangyányin múlik, sikerrel jársz-e vagy elbuksz. Az idei történetünk nagyon könnyen alakulhatott volna másként…”

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
12 órája

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Mijatovics szerint Mbappé nem igazi vezére a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 14:28

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Aranycipő: Mbappénak is megvan a húsz, megelőzte Haalandot, és utolérte az élen Kane-t

Minden más foci
2026.01.27. 09:47
Ezek is érdekelhetik