Kerékpár: a Vuelta dátuma mellett a rajt helyszíne is változik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 10:45
Azt még nem tudni, hogy pontosan mikor rendezik idén a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyt, de az eredeti tervekkel ellentétben biztosan nem Hollandiában lesz a rajt.

A szervezők szerdai közlése szerint a koronavírus-járvány kényszerítette őket és a hollandokat arra, hogy lemondják az utrechti rajtot. A felek abban állapodtak meg, hogy 2022-ben indulhat majd a spanyol viadal Hollandiából.

A Vueltára eredetileg augusztus 14. és szeptember 6. között került volna sor, az első három szakaszt tartották volna Hollandiában. Jelenleg csak annyi biztos, hogy az év utolsó háromhetes versenye a szeptember 27-én véget érő világbajnokság után lesz, korábbi médiaértesülések szerint november 1-jétől kerülhet rá sor. A sportág nemzetközi szövetsége (UCI) várhatóan a jövő hét folyamán teszi közzé az újratervezett versenynaptárat.

FRISSÍTÉS 19.30

Az viszont eldőlt, hogy a három hollandiai etapot nem helyettesítik, a 18 szakaszosra rövidített Vueltát Baszkföldön kezdi a mezőny: az első etap Irúnból rajtol majd, és az Eibarhoz közeli Arrate emelkedőjén zárul. A döntésről a szervezők már értesítették az UCI-t.
Legfrissebb hírek

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A címvédő spanyolok nyolc góllal nyertek Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 17:00

Férfi vízi Eb: őrült meccsen győztek a szerbek a spanyolok ellen

Vízilabda
2026.01.12. 22:21
Ezek is érdekelhetik