Tour de France: a 2020-as verseny szakít a hagyományokkal

MTI MTIMTI MTI
2019.03.18. 14:07
A hagyományoktól eltérően hegyi szakaszokkal indul jövőre a világ legrangosabb országúti kerékpáros körversenye, a Tour de France.

A szervezők hétfőn jelentették be, hogy a 2020-as viadal első két napján Nizza környékén teker majd a mezőny. A nyitó napon 170 kilométert tesznek meg a résztvevők, akiknek már ekkor több kisebb emelkedőt le kell küzdeniük, miközben kétszer teljesítenek egy 50, majd egyszer egy 70 kilométeres kört. Ugyanakkor ezen az etapon még minden bizonnyal mezőnyhajrá fog dönteni.

A 190 kilométeres másodikon viszont már nagy valószínűséggel az összetett elsőségre esélyes kerekesek lesznek harcban a szakaszgyőzelemért, akkor ugyanis három jelentős kaptatót kell megmászniuk a kerekeseknek.

A jövő évi versenyt június 27. és július 19. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
3 órája

A magyar kéziválogatott jó játékkal aratott győzelmet idegenben a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.25. 16:38

Nagy csatában játszott döntetlent a magyar kéziválogatott Franciaország ellen

Kézilabda
2026.10.22. 17:38

Női kéziseink fontos tesztet vívnak a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.22. 08:28

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2026.10.18. 23:35

Győri és debreceni játékosokkal készül Franciaország a magyar válogatott ellen

Kézilabda
2026.10.06. 20:08

Zidane: Nagyon jó érzés kijavítani a hibákat, és mi pontosan ezt tettük

Minden más foci
2026.10.06. 11:32

Akinek ilyen cseréi vannak... Doué és Olise beállt, 14 perc alatt ízekre szedte Belgiumot

Minden más foci
2026.10.05. 22:51