Kerékpár: „A Girón indulók 90 százaléka doppingol”

2014.01.22. 18:55
A doppingolás miatt életre szóló eltiltással büntetett Danilo Di Luca olasz országúti kerékpáros szerint a Giro d'Italián az indulók 90 százaléka használt és használ tiltott szereket.

„Dopping nélkül lehetetlen az első tíz között végezni a Girón" – nyilatkozott az olasz televíziónak a 37 esztendős bringás, akit tavaly decemberben az Olasz Olimpiai Bizottság sújtott életre szóló eltiltással, továbbá 38 ezer eurós (mintegy 11.5 millió forint) pénzbírsággal.

Di Luca azt mondta, a mezőny maradék 10 százaléka azért nem használ tiltott szereket, mert a Girót felkészülésnek tekinti, azaz más versenyre koncentrál.

A Giro d'Italia 2007-es győztese tavaly áprilisban, öt nappal az olaszországi viadal rajtja előtt produkált pozitív vértesztet egy be nem jelentett vizsgálaton. A mintában az EPO nevű vérdoppingot mutatták ki.

„A kerékpársport dopping nélkül nem tudna létezni, ezért valószínűleg az lenne a legjobb megoldás, ha legalizálnák az egészet" – fejtette ki véleményét Di Luca.

Az olasz bringást 2009-ben 15 hónapra tiltották el, akkor az EPO továbbfejlesztett változatával, a CERA-val bukott le, míg 2007-ben, hetekkel pályafutása legnagyobb sikerét követően azért nem versenyezhetett három hónapig, mert rendszeresen találkozott egy eltiltott orvossal.

Legfrissebb hírek

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2026.08.15. 13:32

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11