Dopping: a ’97-es Tour-győztes is beismerte vétségét

Vágólapra másolva!
2013.06.22. 13:56
Jan Ullrich, a Tour de France kerékpárverseny 1997-es győztese elismerte, pályafutása alatt bizony használt doppingszereket.

Mint ismert, a 39 esztendős német kerékpárost 2012-ben két évre eltiltotta a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) doppingvétség miatt.

Ullrich elmondta, ő is Eufemiano Fuentes doktorhoz járt kezelésre, aki a spanyol doppingbotrány egyik központi alakja volt, s nemrég egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel, illetve négyéves eltiltással sújtották.

„Abban az időben mindenki élt a teljesítményfokozó szerekkel, semmi olyat nem vettem be, amit a többi versenyző ne használt volna – idézi a német Focus magazin Ullrichot. – Számomra a csalás ott kezdődik, ha előnyre teszek szert, de én csak egyenlő feltételeket akartam.”

A 2007-ben visszavonult Ullrich – aki 2000-ben arany- és ezüstérmet nyert az olimpián Sydneyben –, Lance Armstrongról is szót ejtett.

„Mindketten bűnösek vagyunk, nem vagyok se jobb, se rosszabb, mint Armstrong. A régi idők nagy hősei most már csak bukott emberek. Mindig tudtam, hogy még Lance Armstrong sem tudja megúszni ezt az egészet” – mondta Ullrich, akinek a 2005 utáni eredményeit egyébként törölték.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
Tegnap, 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik