Megvan az első spanyol szakaszgyőzelem

Vágólapra másolva!
2010.08.31. 18:46
null
Antóné az első hazai szakaszsiker (Fotó: cyclingnews.com)
Az Euskaltel csapatban induló Igor Antón megszerezte az első spanyol szakaszgyőzelmet a Spanyol kerékpáros körverseny, a Vualta a Espana negyedik etapján. Az összetettben továbbra is a belga Philippe Gilbert vezet.

A spanyol szurkolók a negyedik napon már ünnepelhettek a Vuelta a Espanán: Igor Antón megnyerte a negyedik etapot. A spanyol kerekes alig több mint öt óra alatt teljesítette a Málaga és Valdepenas közti 183.8 kilométeres távot.

A baszk sportoló is tagja volt a 20 kerekesből álló szökevénycsoportnak, és a leggyorsabban tudta megmászni a Valdepenas de Jaénben található emelkedőt.

A második helyen az olasz Vincenzo Nibali, a harmadikon a szlovák Peter Velits ért célba közvetlenül Antón mögött.

Az összetettben továbbra is az ötödik helyen célba érő belga Philippe Gilbert vezet, így holnap is ő viselheti a vörös trikót.

A szakasz legnagyobb vesztese Carlos Sastre volt, aki nem tudta tartani a lépést az utolsó emelkedőn, és 1:33 perccel lemaradt nagy riválisaival szemben.

VUELTA A ESPANA
4. SZAKASZ, MÁLAGA–VALDEPENAS DE JAÉN, 183.8 KM
1. Igor Antón (spanyol, Euskaltel-Euskadi) 5:00.29
2. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas-Doimo) 0:00.01
3. Peter Velits (szlovák, Team HTC-Columbia) azonos idővel
4. Joaquín Rodíguez (spanyol, Team Katusha) a. i.
5. Philippe Gilbert (belga, Omega Pharma-Lotto) 0:00:05
6. Tejay Van Garderen (amerikai, Team HTC-Columbia) 0:00:08
7. Ezequiel Mosquera (spanyol, Xacobeo Galicia) 0:00:12
8. Nicolas Roche (ír, Ag2R-La Mondiale) 0:00:12
9. Rubén Plaza (spanyol, Caisse d’Epargne) 0:00:12
10. Rigoberto Uran (kolumbiai, Caisse d’Epargne) 0:00:19
   
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Philippe Gilbert 13:56:30
2. Igor Antón 0:00:10
3. Joaquín Rodríguez a. i.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik