Mindig mindent a legjobban! – Hosszú Kávé Fráter Viktóriával

– Sportolói pályafutása és azt követő élete meghatározó helyszínére beszéltük meg a találkozót, a Puskás Aréna parkjába. Nem él önben rossz emlékként, amikor az akkor még Népstadionnak hívott létesítmény melletti kis futópályán huszonnyolc kört kellett futnia, mert a hétvégi lakmározás után a hétfői mérlegelésnél többet mutatott a súlya, mint kellett volna?     
– Azon az edzésen úgy jelentem meg, hogy nagyjából hatvan dekával több volt a súlyom, mint szokott, így az edzőm azt mondta, amíg el nem érem az edzéssúlyom, be sem mehetek a terembe. Nyár volt, nekem pedig huszonnyolc kört kellett futnom a Népstadion melletti négyszázas pályán, hogy lemenjen a felesleg. Megcsináltam, és amikor a mérleg már jó számot mutatott, elkezdhettem az edzést is.

– A sport kétségkívül fegyelemre is nevel.
– Egyértelmű. Szinte mindent a sportból hozok – voltak persze negatív történetek is, de többségében pozitívak, ezek még ma is meghatározzák az életem. Ilyen például a maximalizmusom: igyekszem minden körülmények között a lehető legjobbat nyújtani. Ez egyfelől szerintem jó tulajdonság, másfelől viszont azért feszültséget is hoz magával.

– Nem titok, hogy dolgoztunk együtt korábban, s azt láttam, a rendszerben gondolkozás, a feladatok rögzítése fontos az életében – fontos abban, hogy megfeleljen saját magának és a környezete elvárásainak.     
– Megtanultam az évek során, hogy az információk, számok táblázatba rendezése biztos mankót ad az embernek – ránézve rögtön szembetűnik, hol tartunk egy folyamatban. Szeretem, ha valami átlátható.

– Azért azt nem hiszem, hogy a mindennapokban is mindig ilyen. Milyen Fráter Viktória, mondjuk, a tengerparton?     
– De jó, hogy a tengerpartot említi: néhány hete visszamentem Barcelonába, az első olimpiám helyszínére – ráadásul a kislányommal, aki éppen annyi idős, mint én voltam 1992-ben. Megrázó és csodálatos élmény volt: visszatértem a faluba, egyre-másra ugrottak be az emlékek, például, hogy itt volt a sajtóközpont, oda meg vásárolni jártunk. Akkor készült egy fotó, az edzőmmel ülünk a mólón – ugyanezt a képet megcsinálta a lányom is rólam most. Nagy időutazás volt ez a néhány nap!

– Egyébként a hétköznapok során néha-néha még eszébe jut bármi is a hosszú sportpályafutásáról, a három olimpiáról,  a világversenyekről?     
– Azok a részek villannak be, amelyek a munkámmal kapcsolatosak: az olimpiákon sok mindent láttam, a versenyeken tapasztaltam, hogyan működik a rendszer, milyen a jó rendezés, miért kell a pontos időrend – ezek mind-mind beégtek, és a munkám során segítenek, és így talán nekem könnyebb egy egész sportrendezvényt átlátnom.

– A tudatalattija rögzítette ezeket vagy tudatosan készült a sportolói pályafutása utáni életére?     
– Nem tudom, akkor ez mennyire volt tudatos, szerintem semennyire. Barcelonában még biztosan nem, de kétezerben már igen, hiszen akkor államvizsgáztam – és már tudtam, hogy sportrendezvény-szervező leszek.

–  Olyan szakember lett, aki úgy „építi fel” a rendezvényeket, hogy a sportolók és az edzők, szakemberek igényei, kérései álljanak a középpontban. A fiatal Fráter Viktória ezzel szemben teljesen más világban cseperedett fel és versenyzett.     
– Valóban más világ volt: nem volt olyan, hogy sportolói fizetés, csak csekély juttatásunk volt, és például a sydney-i olimpiára kaptam tornadresszeket, amelyeket már én flittereztem fel a repülőúton – de nem keseregtem emiatt. Részint, mert nem szerettem olyan nagyon a repülést, az pedig rettentően hosszú út volt, részint egyfajta mentális felkészülésként használtam: nem a repülésre figyeltem, hanem a flitterezésre, és arra, hogy olimpiára utazom. Manapság már szakemberekből álló csapat dolgozik egy-egy sportoló körül, és ez így is van jól.

– A ritmikus gimnasztika az egyik olyan sportág, amelyben jó sokat kell dolgozni a hétköznapok során, és nem is egyszerű az előrejutás. Nem akart kicsit „könnyebb” sportágat választani?     
– Valójában nem én választottam… Mozgékony kislány voltam, és anyukám azt mondta, a Budapesti Művelődési Központban indul művészi torna, járjak oda. Ott azt mondták, tehetséges vagyok, menjek át Molnár Annához az OSC-be. Átmentem – tizennyolc évig voltam a klub versenyzője, aztán az elnöke lettem, és az vagyok most is.

– És ahogyan akkor, felnőttként is sokat dolgozik. Sohasem lázadt, sohasem szorította háttérbe a munkáját, a sportot valami más, mondjuk, a szerelem, a barátnők, vagy éppen egy buli kedvéért?     
– Kamaszkoromban azért volt olyan, hogy inkább mentem volna máshová, mint edzésre, és volt, hogy el is mentem. Volt egy keret, egy rám szabott keret, azt próbáltam úgy kitölteni az elfoglaltságaimmal, hogy mindenre jusson idő. Praktikus ember vagyok és voltam: tudtam, mennyi időm van, és igyekeztem jól beosztani. Ma is megtervezem az életem, azt, hogyan legyek jól, s hogyan legyen minden jó.

– A kikapcsolódást is betervezi, hagy a rendszerben időt arra is, hogy kicsit lelassuljon?     
– Egy éve járok hangtálterápiára: a vezetett foglalkozás kissé olyan, mint a meditáció, amely alatt az elme ki tud kapcsolni. A megszólaló hangtálak, a rezgésük megnyugvást vált ki az emberből. Mára már ragaszkodom hozzá, hogy heti rendszerességgel ott legyek, tudatosan igyekszem figyelni rá, hogy néha muszáj kissé megállni. Fontos, hogy legyen időm a pihenésre, mert sajnos hajlamos vagyok arra, hogy nagy elánnal vessem bele magam a munkába, és a mókuskerékből nehezen szállok ki…

– Mikortól kezdte el kívülről látni magát?     
– Úgy tíz éve kezdődött el a folyamat, de még korántsem értem a végére. A kor előrehaladtával az ember elkezdi másként nézni saját magát, a munkamorálját, az életét – emellett ahogy öregszünk, mindig másra van szükségünk. Ahhoz, hogy minél tovább egészségesek maradjunk, hogy minél tovább éljünk, fontos a tudatosság – sajnos sokszor én is elengedem ezt, mert ugye ott vannak a feladatok, márpedig azokat, nincs mese, végre kell hajtani.

– Azért saját magával sem feltétlenül könnyű együtt élnie így.     
– Nem mindig könnyű, de már tényleg egyre többször tudok kívülről nézni az életemre, s azt mondani, oké, itt van egy pont, innen nem megyünk tovább – vagy csak némi pihenő után megyünk tovább. Ilyen pihenő volt Barcelona is, ahol persze mentünk sokfelé, de volt, hogy csak feküdtem a parton, néztem az embereket, a homokot, a hullámokat, a tengert.

– Kellett is a feltöltődés, hiszen augusztus 17-én ünnepli alapításának századik évfordulóját a Magyar Ökölvívók Szövetsége, és szombaton gigantikus rendezvényt szerveznek a Hősök terére.     
– Június eleje óta dolgozom a szövetségben, belecsöppentem a novemberi U23-as Európa-bajnokság szervezőbizottságába. A centenárium ünneplése kezdetben kisebb rendezvénynek indult. Az idő előrehaladtával, követve Kovács István elnököt, aki megállás nélkül, teljes erőbedobással szervezte az eseményt, mi is egyre nagyobb fordulatszámra kapcsoltunk, így a születésnapi rendezvény is egyre nagyobbá vált. A kollégáimmal együtt sokat dolgoztunk azért, hogy az esemény méltó legyen a sportág múltjához is: a Hősök terén szombaton három ringben zajlanak meccsek, és hátul még másik négyben, lesz televíziós közvetítés, a sportág legnagyobb sztárjai jelennek meg – ez tényleg az ökölvívás ünnepe lesz.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. augusztus 9-i lapszámában jelent meg.)