Multisport Eb, kajak-kenu: Varga Ádám ezüstérmes K–1 500 méteren

K. B./P. SZ.K. B./P. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 15:19
null
Varga Ádám (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Varga Ádám ezüstérmet nyert K–1 500 méteren a Münchenben zajló multisport Európa-bajnokság kajak-kenu versenyében.

 

Varga Ádám óriási adok-kapok végén maradt alul Jacob Schopf ellen K–1 1000 méteren, az utolsó húsz méteren dőlt csak el, hogy a német nyakába kerül a legfényesebb medália. Bár a KSI kajakosa a véghajrára előnyben érkezett, érezte, túlságosan elkötött az izomzata, ezért elúszott a győtelem. Ennek ellenére nem csalódott, örül az ezüstéremnek is, és büszke magára.

„Nem tudtam, mire számíthatok a mezőnytől, de magamtól sem – vallotta be Varga. – Az első támpontot az előfutam adta, ami sokkal jobban sikerült, mint reméltem. Ez az eredmény azt jelzi, hogy ötszázon is a világ élmezőnyéhez tartozom. Ettől függetlenül a fő számomnak továbbra is az ezret tartom, még akkor is, ha Kopasz Bálint mellett az Eb-ken és a vébéken nem versenyezhetek a felnőttek között. A szeptember eleji, szegedi U23-as világbajnokságon el is indulok kajak egyes ezren.”

„Legutóbb, Tokióban is hasonlóan kiélezett küzdelem zajlott közöttünk, akkor ő került ki győztesként egy tizedmásodperccel – ecsetelte a Varga elleni küzdelmet az Európa-bajnok Schopf a Nemzeti Sportnak. – Ezúttal nekem állt a zászló. Régóta ismerem Ádámot, remek srác, és nagyon jó látni, hogy mindketten egyre erősebbek és erősebbek vagyunk, és a párharcunkkal kitoljuk egymás határait.”

Balla Virág a C–1 500 méter döntőjében – ami Fejeshez hasonlóan neki is az első pályája volt a multisport Eb keretein belül, ám neki nem az utolsó, hiszen vár még rá a szombati 5000 méteres döntő is – sokáig harmadik helyen haladt, végül azonban negyedikként rúgta be a hajóját.

„A terv az volt, hogy tartom magam a mezőnyben, és az utolsó kétszázon indítok nagyot – számolt be stratégiájáról az FTC olimpiai ötödik helyezett kenusa. – Ez nyilván nem sikerült. Nem értem, miért, hiszen a kanadai vébén a hajrában sokat jöttem fel, de ezúttal nagyon elfáradtam. A stégen alig bírtam felkelni.”

Balla elárulta, azért fáj neki leginkább, hogy a horvát Vanesa Tot megelőzte, mert eddig egymás elleni versenyeik során ellenfele meg sem tudta közelíteni 500 méteren, ráadásul az első két hely valamelyikét tűzte ki célnak – a világbajnokságon ugyanis az aranyérmes Ljudmila Luzan mellett a kanadai Sophia Jensen és a chilei Maria Mailliard állhatott dobogóra – értelemszerűen az Európa-bajnokságon ők nem szerepelnek.

A Nemzeti Sportot a helyszínről, Münchenből Pozsonyi Szilárd tudósítja.

MULTISPORT EURÓPA-BAJNOKSÁG, MÜNCHEN
KAJAK-KENU
DÖNTŐK
Férfi K–4 1000 m:
3. Mizsér Márk, Béke Kornél, Erdőssy Csaba, Erdélyi Tamás
Női K–2 1000 m: 1. Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter
Férfi C–2 1000 m: 3. Adolf Balázs, Fejes Dániel
C–1 500 m: 4. Balla Virág
K–1 500 m: 2. Varga Ádám

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Varga Ádám: Különleges meccs vár rám a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 10:18

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13
Ezek is érdekelhetik