Kajak-kenu: Fazekas-Zurék legyőzték Kovácsékat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.19. 09:53
null
A második válogatón fordult a kocka, így az idén az első szám a női 500 méteres kajakpáros, amelyben szétlövésre lesz szükség (Fotó: Tumbász Hédi)
Fazekas-Zur Krisztina és Szabó Gabriella párosa parádés hajrával nyerte meg a kajak-kenusok második válogatóját a női K–2 500 m-es olimpiai versenyszámban, így ebben a számban szétlövésre lesz szükség, amit vélhetően vasárnap tartanak meg.

 

A versenyszám kétszeres olimpiai bajnok egysége, Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa párosa sokáig biztosan vezetett, ám ezúttal a második lett, de mivel az első válogatót ők nyerték meg – és indulhattak a portugáliai Eb-n –, ezért a két egységnek a kiírás értelmében újra meg kell küzdenie egymással a vb-indulásért.

Ez a négyes összetételén is változtathat, hiszen Fazekas-Zur és Szabó sem került be az Eb-keretbe, így egyikük sem ült az Eb-n aranyérmes négyesben. Nem úgy, mint Kovács és Douchev-Janics.

Az akkori sztrók, a fiatal Kárász Anna viszont minden bizonnyal kikerül az egységből: K–1 500 m-en tegnap hatodik lett, ezúttal Vad Ninettával párosban pedig harmadik.

Eddig csak az egyesben győztes és így vb-induló Kozák Danuta helye tűnik biztosnak a négyesben.

„Bíztam Gabiban, az egyéni eredmények után tudtam, hogy képesek leszünk a győzelemre. Végig arra törekedtünk, hogy tartsuk Katiékat, mert hittük, hogy az utolsó métereken le tudjuk hajrázni őket” – mondta Fazekas-Zur Krisztina.

„Sajnos a rajtot elrontottuk, és pont az ott összeszedhető előny hiányzott a győzelemhez. Nincs lefutva semmi, vasárnap jöhet a szétlövés, amelyen nem szabad hibázni” – mondta Douchev-Janics Natasa.

Mai délután még két olimpiai versenyszámban (C–1 1000 m és C–1 200 m), valamint hat további (női K–1 1000 m, K–1 500 m, női C–2 500 m, női K–2 1000 m, K–2 500 m, C–2 200 m) számban rendeznek döntőt a válogatón.

KAJAK-KENU, VB-VÁLOGATÓ
NŐI K–2 500 M

1. Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina 1:39.701 perc
2. Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa 1:39.953
3. Vad Ninetta, Kárász Anna 1:41.747

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik