Maratoni kajak-kenu ob: két címvédés a párosoknál

K. Zs.K. Zs.
2026.05.16. 12:02
null
Boros Adrián és Erdélyi Tamás, akárcsak tavaly, ismét bajnok lett (Fotó: Dömötör Csaba)
A szombati páros döntőkben a férfi kajakosoknál és kenusoknál is megvédte címét a tavaly győztes egység a Győrben zajló maratoni kajak-kenu országos bajnokságon.

A férfi kajakosoknál hatalmas csata alakult ki, s végül a szeptemberben világbajnoki bronzérmes Boros Adrián és Erdélyi Tamás két másodperccel bizonyult gyorsabbnak győri klubtársaknál, Aradi Bátor Gergőnél és Kolozsvári Brúnónál. Harmadikként – további tíz másodperc lemaradással – Sellyei Csanád és Péli Zalán párosa ért a célba. Boros sorozatban ötödször diadalmaskodott ebben a számban.

A férfi kenusok mezőnyében az idén tíz páros is nevezett, de ugyanúgy a Laczó Dániel, Bakó Tamás duó végzett az első helyen, ahogy 2025-ben.

A női kajakosoknál két évvel ezelőtti sikere után ebben az évben ismét aranyérmet vehetett át a tavaly második Csépe Panna, Sinkó Panna kettős, amely magabiztosan utasította maga mögé riválisait.

A győri verseny egyben válogató a júniusi, Pitesti-ben sorra kerülő Európa-bajnokságra.

A szövetség korábbi alelnökéről, a 2019-ben elhunyt Kadler Gusztávról elnevezett országos bajnokságon – amely még vasárnapig tart – minden korosztályt figyelembe véve 91 egyesület mintegy 2000 versenyzője vesz részt.

KAJAK-KENU
MARATONI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, GYŐR
Férfiak
K-2 (30 km)
1. Boros Adrián, Erdélyi Tamás (Patent Győr) 1:52:03
2. Aradi Bátor Gergő, Kolozsvári Brúnó (Patent Győr) 1:52:05
3. Sellyei Csanád, Péli Zalán (Váci Kajak-Kenu SE, Hármaspálya Sportegyesület) 1:52:15
C-2 (22 km)
1. Laczó Dániel, Bakó Tamás (SZVTSZ Vízisport Szakosztály, KSI SE) 1:34:18 ó
2. Besenyei Ádám, Pálfalvi Viktor Gyula (Atomerőmű SE) 1:36:47
3. Pluzsik Mihály, Soltész Péter (Lágymányosi Spari Vízisport, Vízisport Club Tokaj) 1:37:42
Nők
K-2 (26 km)
1. Sinkó Panna, Csépe Panna (Gödi Sportegyesület, TFSE) 1:46:50
2. Reisz Janka, Tokai Zsófia (UTE) 1:51:16
3. Magyar Emma Lili, Rendessy Eszter (UTE) 1:54:42

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: jön a korosztályos vb, irány Kanada!

Utánpótlássport
17 órája

Maratoni kajak-kenu Eb: Boros Adrián és Erdélyi Tamás diadala, Magyarország az éremtábla élén

Kajak-kenu
2026.06.28. 18:42

Hét korosztályos magyar érem a maratoni kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.26. 19:32

Kajak-kenu: Csorba bizonyította, nem véletlen volt a tavalyi remeklés

Utánpótlássport
2026.06.26. 17:24

Kajak-kenu: a szövetségi kapitányok kijelölték a kanadai vk-ra utazó magyar csapatot

Kajak-kenu
2026.06.25. 16:22

Negyvenhat magyar szerepel a maratoni kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.24. 17:36

Kajak-kenu: júliusban jön az utánpótlás vb-je és Eb-je

Utánpótlássport
2026.06.20. 15:53

Válogatottunk két arany-, három ezüst- és négy bronzérmet gyűjtött a kajak-kenu Eb záró napján

Kajak-kenu
2026.06.14. 17:13
Ezek is érdekelhetik