Kiss Péter Pál megszerezte ötödik para-világbajnoki címét

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Milánó
Vágólapra másolva!
2025.08.23. 10:14
null
Kiss Péter Pál
Kiss Péter Pál aranyérmet nyert KL 1 200 méteren, a para szakág küzdelmeiben a Milánóban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján. Kétszeres paralimpiai bajnokunk így ötödik alkalommal ünnepelhetett vb-címet. Az utolsó gyorsasági középfutamokból Takács Kincső (C–1 500 m), Varga Ádám (K–1 500 m), férfi kenu és kajak kettesünk bejutott a döntőbe, Gazsó Alida Dóra (K–1 200 m) és női kajak kettesünk a B-döntőben bizonyíthat.

Az utolsó középfutamokkal, valamint két para szakági döntővel folytatódott szombaton a program a milánói Idroscalón zajló kajak-kenu világbajnokságon.

KL 1 200 méteren két magyar sportolóért is szoríthattunk a döntőben, a kétszeres paralimpiai bajnok Kiss Péter Pálért, valamint a paralimpiai ezüstérmes Suba Róbertért. Az már a táv legelején kiderült, hogy Kiss és a brazil Luis Da Silva között dőlhet el a világbajnoki cím sorsa, bő 50 méterrel a vége előtt azonban már nem volt kérdés, hogy a magyar fiú ér be elsőként a célba, közel egy hajó különbséggel verte meg Da Silvát, ezzel megszerezve az ötödik para-világbajnoki címét! Suba Róbert hatodikként végzett. 

„Kicsit lassan sikerült a rajt, én is belealudtam, ettől függetlenül tudtam, hogy a végére is kell az erő. Próbáltam beleadni mindent, mert egyre közelebb kerülnek hozzám az ellenfelek – a poznani világkupaversenyen a brazil riválisom megvert, úgyhogy volt egy kiegyenlítetlen számlánk! Szerencsére itt, a világbajnokságon sikerült neki visszavágnom” – értékelt Kiss Péter Pál.

A gyorsasági középfutamokból C–1 200 méteren a szám világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmese, Takács Kincső a harmadik helyen jutott be a döntőbe. A hosszú sérülését követően visszatérő, kettesben olimpiai ezüstérmes, négyesben bronzérmes, ezer egyesben világbajnok és Európa-bajnok Gazsó Alida Dóra a neki nagyon szokatlan K–1 200 méteren indult, a középfutamban ötödik lett, ez a B-döntőhöz volt elegendő. 

Rendkívül profin építette fel K–1 500 méteres középfutamát a szám háromszoros Európa-bajnoka, az ezer egyesben kétszeres olimpiai és egyszeres világbajnoki ezüstérmes Varga Ádám. Klasszisunk irányította a futamot, végül épp fél másodperces előnnyel az első helyen ért célba, megelőzve a háromszoros olimpiai aranyérmes, hétszeres világbajnok és hétszeres Európa-bajnok német Tom Liebscher-Luczot.

„Ez a pálya most nagyon jól ment! – így Varga Ádám.Ugyanazt meg tudtam csinálni, mint az előfutamban, csak a rajt után nem álltam meg és ezúttal hínár sem hátráltatott. A döntőben szeretném folytatni az idei szériámat, amit elkezdtem a világkupaversenyekkel, majd folytattam az Európa-bajnoksággal, úgy érzem, ehhez megvan a kellő formám.”

Európa-bajnoki bronzérmes kenu kettesünk, Kollár Kristóf és Juhász István szinte végig az élen haladt a középdöntőben, a Gabriele Casadei és Carlo Tacchini alkotta olasz egység az utolsó 20 méteren érte be, s előzte meg a mieinket, akik így másodikként kvalifikáltak a döntőbe.

Fájó pont, hogy Eb-bronzérmes női kajak kettesünknek, Kiss Blankának és Lucz Annának nem sikerült kiharcolnia az A-döntős szereplést, a lányokat Új-Zéland, Németország és Lengyelország is megelőzte, így negyedikként értek célba a középfutamban. 

Kiss Blankáék a könnyeikkel küszködtek a helyszínen, Lucz Anna úgy fogalmazott: „Próbáltunk csak magunkra koncentrálni, úgy érzem, mindent kiadtunk magunkból. Nem szégyen ettől a három hajótól kikapni, de nagyon csalódottak vagyunk, amiért nem jutottunk be az A-döntőbe.”

Újonnan összeállt férfi kajak kettesünk, Kurucz Levente és Nádas Bence csütörtökön megnyerte az előfutamot, s szombaton már a döntőért küzdhetett. A srácok a táv több mint feléig a harmadik helyen haladtak, a portugálok és az oroszok lógtak meg előttük. A hajrá remekül sikerült, jól fel tudtak zárkózni, pozíciót viszont nem sikerült javítani, tehát a harmadik hellyel kerültek be a vásárnapi fináléba.

„Az első háromszáz méteren kicsit lassabban jöttünk, ott kell javítanunk. Most belefért ez a »hiba«, jobb, hogy nem a döntőben jött elő, ott nem fordul elő hasonló, nagyon jól összeszedjük magunkat, fejben és pályafelépítésben is. Úgy odarakjuk magunkat, hogy egy méterrel se maradjon több benne” – szögezte le Nádas Bence.

Para szakágban KL 2-ben Kiss Tibor az A-döntőbe, KL 3-ban Kiss Erik a B-döntőbe jutott. 

VILÁGBAJNOKSÁG, MILÁNÓ
Para szakág
KL 2 200
Világbajnok: KISS PÉTER PÁL (MAGYARORSZÁG, BHSE, edző: Gombos Dániel) 45.96 másodperc
2. Luis Da Silva (Brazília) 46.93 másodperc
3. Alekszandr Ilicsev (Oroszország) 49.63 másodperc
...
6. Suba Róbert 52.50 másodperc

 

Legfrissebb hírek

Csikós Zsóka K–1 1000 méteren, Csizmadia Kolos K–1 200 méteren világbajnok!

Kajak-kenu
21 órája

Délelőtti erődemonstráció: Adolf, Csikós, Kopasz és Opavszky is futamgyőztesként vb-döntős

Kajak-kenu
Tegnap, 11:17

Nádas Bence: Jó formában az ember kívánja, hogy végre fájjon

Kajak-kenu
2025.08.21. 16:04

Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt a hajójára, ám így is első idővel középdöntős a vb-n

Kajak-kenu
2025.08.21. 15:19

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
2025.08.21. 13:39

Csikós Zsóka: Bármi történjék, én már nyertem

Kajak-kenu
2025.08.20. 16:00

Kopasz Bálint: Idén eddig nem eveztem ennél rosszabb pályán

Kajak-kenu
2025.08.20. 15:52

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
2025.08.19. 18:45
Ezek is érdekelhetik