Kajak-kenu: Schmidt Gábor szerint erősebb lesz a magyar befolyás a sportág alakulására

Vágólapra másolva!
2024.11.14. 20:33
Fotó: Koncz Márton
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke arra számít, hogy erősebb lesz a magyar befolyás a sportág alakulására azzal, hogy a nemzetközi szövetségnek jövő év elejétől Budapesten lesz a központja.

A szervezet szeptemberben újabb négy évre megválasztott első embere ezt az M1 aktuális csatornának óriási eredménynek nevezte. Meglátása szerint „a magyar tudás kajak-kenu sportban mind rendezvény, mind szakmai területen hozzá tud adni a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség, a nemzetközi kajak-kenu sport fejlődéséhez”. Mint mondta, biztos benne, hogy a magyar befolyás a sportág „alakulására erősebb lesz”, mivel első kézből tudnak majd például információkhoz jutni.

Elárulta: nagyon várja a pályázatokat a három szövetségi kapitányi pozícióra. Ezek benyújtási határideje jövő hét csütörtök - ezen a napon tartják a meghallgatásokat -, egy nappal később határoz a szövetség elnöksége a pozíciókról.

„Nemcsak az a lényeg, hogy a felnőtt szakágban kettéválasztottuk a kenu és a kajak kapitányi feladatkört, hanem az U23-as keret, ami korábban az utánpótláskapitányokhoz tartozott, ez a felnőtt kapitányokhoz fog ezentúl tartozni. Ennek az a lényege, hogy tizennyolc éves kortól kezdődik a felnőtt lét, ebben a korban van az ifinek vége” – fejtette ki. Ezt azzal indokolta, hogy a versenyzők már 18 esztendős koruktól érezhetik: a felnőtt mezőnybe kell beérniük és bizonyítaniuk.

„Most, amikor azt látjuk, hogy majdnem minden szakágunkban jelentős őrségváltás van, ez a hölgyeknél már az olimpia előtt megindult, a fiú szakágnál is érkeznek majd be fiatalok. Így az utánpótlással együtt a felnőtt kapitány egy bő kerettel tud gazdálkodni, sok versenyző lesz, akivel együtt tud dolgozni” – emelte ki. Hozzáfűzte: más típusú kapitányokat keresnek, mint eddig.

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: végső búcsút vettek Dudás Miklóstól

Kajak-kenu
2026.01.30. 17:26

Seprenyi Sára lett az Európai Kajak-kenu Szövetség szlalom bizottságának elnöke

Kajak-kenu
2026.01.29. 19:54

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30

Gazsó Alida Dóra: Minimális elvárás magammal szemben, hogy a vb-n két olimpiai számban induljak

Kajak-kenu
2026.01.16. 14:29

Csikós Zsóka: Kezdek megbarátkozni a rivaldafénnyel

Kajak-kenu
2026.01.13. 13:52

Kajak-kenu: világranglista-vezetőként várja az új évadot Csorba Zsófia

Utánpótlássport
2026.01.11. 16:04

A válogatóra ismét összeáll a Nádas, Tótka kajak páros

Kajak-kenu
2026.01.11. 11:58

Csodák, csúcsok, csalódások – 2025 az utánpótlásban

Utánpótlássport
2026.01.10. 09:00
Ezek is érdekelhetik