Kajak-kenu: eldőlt, Kopasz Bálint nem indul az Európai Játékokon

2023.06.15. 21:23
null
Kopasz Bálint nem indul az Európai Játékokon (Fotó: Koncz Márton)
Az olimpiai bajnok Kopasz Bálint harmadikként ért célba Hidvégi Hunorral párosban, így az Európai Játékokra biztosan nem utazik, de az is kérdéses, olimpiai számban indulhat-e az augusztusi világbajnokságon.

 

„Jól felépítettük a pályánkat,  erős rajt után az első háromszáz méteren jó utazótempót mentünk, aztán az utolsó kétszáznál indultunk, éppen, ahogy megbeszéltük – értékelt lapunknak a férfi K–2 500 méteren Hidvégi Hunorral bronzérmes, Kopasz Bálint. – Még csak ötödször ültünk össze, ennél több nem várható el egy ennyire új párostól. Az edzéseken még dőlt is a hajó, mostanra kiküszöböltük, ennek fényében elégedett vagyok. Hunorral abban maradtunk, ez a meccs rendben volt.”

Nos, a kontextust figyelembe véve valóban nem érheti szó a ház elejét, ugyanakkor a komoly nemzetközi versenyek (Európai Játékok, olimpiai kvótaszerző vb) előtti utolsó állomáson, a második szegedi válogatón ért célba harmadikként, így könnyen meglehet, hogy a Graboplast Győri VSE klasszisa idén nem áll rajthoz kvótáért Duisburgban.

„Az Európai Játékokon így nem veszek részt – vonta le a következtetést a K–1 1000 méteren olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos. – Sőt, ha a mindkét válogatón győztes Vajda Bence és Szántói Szabó Tamás jól szerepel a jövő heti kontinensviadalon, akkor a vébén is ők mennek párost, nekem pedig marad a K–1 ötszáz méter.”     

A csütörtöki versenynap másik olimpiai számában (női K–1 500 m) Gazsó Alida Dóra nyert, s jól mutatja, mekkora a szakágban verseny a válogatottságért, hogy honvédos klubtársa, a Rióban és Tokióban is olimpiai bajnok Csipes Tamara – az első válogató megnyerése után – ezúttal „csak” ötödik lett.

„A hátszél nekem kedvezett, de a pályám is jól sikerült – nyilatkozta Gazsó. – A végén vártam, hogy Tami jöjjön, edzésen mindig szokott, most nem jött…”     

KAJAK-KENU, VÁLOGATÓVERSENY, SZEGED     
Férfiak
Kajak
500 m.
K–2: 1. Vajda Bence (Atomerőnű SE), Szántói Szabó Tamás (Vasas SC-ARC-S Group) 1:28.299, 2. Fodor B. (Kovács Katalin Akadémia), Balogh G. (MVM Szegedi VSE) 1:29.120, 3. Hidvégi H. (Tatai Hódy SE), Kopasz (Graboplast Győri VSE) 1:29.238.
Kenu
200 m.
C–1: 1. Hajdu Jonatán (DKSE Dunaújváros) 39.367, 2. Koczkás D. (Merkapt-Mekler László SE) 39:402, 3. Rumi (Győri VSE) 40.424.

Nők
Kajak
500 m.
K–1: 1. Gazsó Alida Dóra (Budapesti Honvéd SE) 1:47.789, 2. Fojt (Kovács Katalin Akadémia) 1:48:879, 3. Pupp N. (ASE) 1:49.272.
Kenu
500 m:
C–1: 1. Kiss Ágnes (MVM Szeged) 2:04.178, 2. Opavszky R. (Pacs-Pacs SE) 2:05.185, 3. Csorba (Újpesti Torna Egylet) 2:07.185

Legfrissebb hírek

Kopasz Bálint: Tökéletes pályát mentem Poznanban

Kajak-kenu
2026.09.16. 10:41

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Kopasz Bálint: Szembeszélben jobban számít, ki az erősebb

Kajak-kenu
2026.08.28. 11:30

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58