Kajak-kenu: Csipes Tamara nyerte az év első válogatóját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.05.20. 18:55
null
Csipes Tamara (Fotó: Nemzeti Sport)
Csipes Tamara nyerte meg az 500 méter egyest a női kajak szakág idei első válogatóversenyének szombati versenynapján, Szolnokon.

A május eleji szegedi tájékoztató és az ugyancsak a Maty-éri pályán rendezett múlt hétvégi világkupa elsősorban erőfelmérő volt a női kajakosok számára, a mostani viadal viszont tétre megy.

K-1 500 méteren négy előfutamot rendeztek délelőtt, ebben a szakaszban, majd a középfutamokban is a 33 éves Csipes érte a legjobb időt, de a nyolcas döntőbe minden esélyes bejutott. A délutáni fináléban is a Honvéd tavalyi évet kihagyó, kétszeres olimpiai bajnoka kezdett a legjobban, féltávnál azonban még vele tartott a tájékoztatón győztes Gazsó Alida Dóra és második Rendessy Eszter is. A hajrához közeledve aztán Csipes tisztán az élre állt és végig bírva a saját maga által diktált tempót, magabiztos sikert aratott.

Másodikként Gazsó ért be, az elfáradó Rendessyt pedig megelőzte a Kovács Katalin Akadémia húszéves kajakosa, Fojt Sára. A mezőny másik olimpiai bajnoka, Hadvina Dóra ötödik lett.

A K-2 500 méter és a K-1 200 méter küzdelmeit vasárnap rendezik a Holt-Tiszán.

A második válogatóra június közepén kerül sor Szegeden.

VÁLOGATÓVERSENY
NŐI K-1 500

1. Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE) 1:58.778 p
2. Gazsó Alida Dóra (Budapesti Honvéd SE) 1:59.576
3. Fojt Sára (Kovács Katalin Akadémia) 1:59.742

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik