Maratoni kajak-kenu Eb: öt magyar érem, közte két arany az első napon

2022.07.28. 22:36
null
Női kajak egyesben Kiszli Vanda magabiztosan nyerte a rövid körös versenyt (Fotó: Muzslay Péter/Somogyi Hírlap)
Öt éremmel, közte két arannyal zárta a magyar csapat a Silkeborgban zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság első napját.

A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása alapján női kajak egyesben Kiszli Vanda magabiztosan nyerte a rövid körös versenyt, míg az ifjúsági korosztályban Szerafin Zsófia állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A kaposvári Szerafin rögtön a nap első számában volt érdekelt, és az öt körből álló, négy futószakasszal tarkított versenyt 1:36:17.47 órás idővel zárta, kilenc másodperccel megelőzve ezüstérmes dán riválisát. A szám másik magyar indulója, a szekszárdi Vígh Vivien az ötödik helyen végzett.

A felnőtteknél csütörtökön az egyesek rövid körös, azaz 3,4 kilométeres versenyeit rendezték, és Kiszli a Világjátékok után az Eb-n sem talált legyőzőre ebben a számban. A sportág örökös bajnoka 15 másodperccel előzte meg az ezüstérmes spanyol Eva Barriost, míg a verseny másik magyar indulója, a kétszeres világbajnok Czéllai-Vörös Zsófia mindössze két másodperccel maradt le a dobogóról, így lett negyedik.

Férfi kajakban délelőtt két előfutamot is rendeztek, amelyet Boros Adrián és Máthé Krisztián is sikerrel vett. A délutáni döntőben aztán Boros a 10., Máthé pedig a 18. helyen zárt. A számot a dán Mads Pedersen nyerte. Kenuban a hölgyeknél Kulcsár Dorina nyolcadik, Bonyai Regina pedig kilencedik lett csakúgy, mint a férfiaknál Zsidai Máté.

A további három érmet a juniorok szállították: női C–1-ben Batka Imola (Szolnoki Sportcentrum) a második helyen végzett, a fiú kenusoknál a győztes lengyel Eryk Wilga mögött a tokaji Soltész Péter lett a második, az újpesti Szöllősi Tamás pedig a harmadik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Maratoni kajak-kenu Eb: Boros Adrián és Erdélyi Tamás diadala, Magyarország az éremtábla élén

Kajak-kenu
2026.06.28. 18:42

Maratoni kajak-kenu Eb: Csépe Panna ezüst-, Matkovics Lili Sára bronzérmes

Kajak-kenu
2026.06.27. 18:55

Maratoni kajak-kenu Eb: két felnőtt érem a rövid körben

Kajak-kenu
2026.06.25. 17:10

Negyvenhat magyar szerepel a maratoni kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.24. 17:36

Spanyolországban edzősködik, de még legalább öt évig versenyezne a maratoni kajakos Boros Adrián

Kajak-kenu
2026.01.09. 18:55

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
2025.09.12. 10:36

Kajak-kenu maratoni vb: finomhangolás a vízen és a parton

Kajak-kenu
2025.08.27. 15:51

A síkvízi kajak-kenu vb-n nyolc, a maratoni vb-n kilenc magyar paraversenyő indul

Kajak-kenu
2025.08.12. 19:23
Ezek is érdekelhetik