Kajak-kenu: négyéves eltiltást kapott a kajakos olimpiai bajnok

Vágólapra másolva!
2018.08.29. 14:16
Az ukrán és azeri színekben is a világ élmezőnyébe tartozó Inna Oszipenko-Radomszkát négy évre szóló eltiltással sújtotta a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF).

A szervezet szerdai közleményében kiemelte: a 36 éves olimpiai bajnok májusban nem volt hajlandó mintát adni egy versenyen kívüli doppingvizsgálat alkalmával. Simon Toulson, az ICF főtitkára hozzátette: a négyéves eltiltással egyértelmű üzenetet küldenek a sportolóknak, hogy mindig és mindenhol be kell tartaniuk a szabályokat.

Oszipenko-Radomszkának 21 napja van, hogy fellebbezést nyújtson be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS).

A kajakos a 2008-as, pekingi olimpián 500 méteren egyesben aranyérmet nyert, négy évvel később, Londonban 200 és 500 méteren is ezüstérmes lett. Első olimpiai érmét 2004-ben, Athénban szerezte, akkor a négyessel harmadik volt. Oszipenko-Radomszka 2014-től azeri színekben versenyez, két évvel ezelőtt, a riói olimpián 200 méteren egyesben bronzéremmel zárt.

Legfrissebb hírek

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
7 órája

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14
Ezek is érdekelhetik