Kajak-kenu: kilenc magyar érem az ifjúsági és U23-as Eb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.24. 15:50
Címkék
Kilenc érmet szereztek a magyarok a belgrádi utánpótlás kajak-kenu Európa-bajnokság első döntős napján.

A magyar szövetség szombati tájékoztatása szerint az ifjúsági versenyzők négy arany- és egy ezüstérmet, az U23-asok három második és egy harmadik helyet gyűjtöttek.

A fiataloknál Varga Ádám egy második hellyel nyitotta meg az éremsorozatot K–1 1000 méteren, majd négyszer is magyar győzelem született az Ada Ciganlija tavon. Női kajakban Kőhalmi Emese hatalmas fölénnyel nyert, aztán Bíben Karina és Bakó Olga is rajt-cél győzelmet aratott. C–2 1000 méteren Slihoczki Ádám és Szőke Attila bizonyult mindenkinél jobbnak, végül Erős Patrik és Kós Benedek kajakpárosa is ünnepelhetett.

Az U23-asoknál a férfi 1000-es négyes, Gacsal Ákos, Doba Richárd Alfréd, Gál Péter és Ceiner Bálint ezüstéremmel mutatkozott be. A kajakos Mihalik Sára második lett, mint ahogy a Koleszár Mátyás, Németh Viktor páros is. Női párosban Racskó Fruzsina és Malcsiner Eszter a harmadik helyet szerezte meg.

Legfrissebb hírek

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2 órája

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
Tegnap, 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14
Ezek is érdekelhetik