Kajak-kenu: újra együtt edzett Kovács Katalin és Douchev-Janics

2015.05.08. 10:28
A szolnoki edzőtáborban ismét összeült Athén és Peking olimpiai bajnok kajakpárosa, Kovács és Douchev-Janics Natasa, akik 2013 augusztusában Duisburgban, a világbajnokságon ültek legutóbb egy hajóban. Majd’ két esztendő kihagyás utána szolnoki edzőtáborban ismét vízre tették hajójukat a bajnokok, és megkezdték az edzéseket a júniusi válogatóversenyre.

Kovács Katalin gyermeket várt, s tavaly júniusban meg is született kislánya, Luca, míg Douchev-Janics Natasa tavaly kora tavasszal gerincműtéten esett át, amely után hosszú időt vett igénybe a felépülése. Csipes Ferenc tanítványa ősszel kezdte el az edzésmunkát, míg Douchev-Janics edző férje révén több mint fél évig Mexikóban edzőtáborozott.

„Nem akarok túlzottan áradozni az első edzésről, de megnyugtató, hogy érzésre olyan volt minden, mint régen. Iramokat mentünk, jól éreztük magunkat a hajóban, és bár nyilván van még mit csiszolnunk az egységen a válogatóig, bizakodó vagyok” – mondta a csütörtöki közös evezést követően Kovács Katalin.

„Jó érzés volt majdnem két év után ismét egy hajóba ülni Katival. Ráadásul egy új kajakot is kipróbáltunk, ami mindkettőnknek nagyon tetszett. Én is pozitív érzésekkel vágok neki a közös munkának” – értékelt Douchev-Janics Natasa.

A következő időszakban a páros heti kétszer tréningezik majd Szolnokon, illetve Szegeden. Douchev-Janics Natasa rajthoz áll a május 22-24-én sorra kerülő duisburgi világkupán, amelyen K-1 200 és 500 méteren szerepel.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59