Kajak-kenu Eb: Taktikából nem verettem előre az elején - Csipes

MTI MTIMTI MTI
2014.07.12. 19:45
A brandenburgi kajak-kenu Eb-n ma aranyérmet szerző Csipes Tamara elmondta, taktikai megfontolásból nem ment előre a döntő elején. Storcz Botond szerint kiváló versenynapon vagyunk túl. A szombati nap összefoglalója itt.

Csipes Tamara: „Taktikai megfontolás volt, hogy én nem veretek előre az elején, főleg a borzasztó víz miatt. Már az előfutamban is azt éreztem, hogy tele vagyok energiával, de nem tudom kihasználni, mert csak arra összpontosítok, hogy ne támasszak le, ne húzzak luftokat – persze, valószínűleg mindenki ezzel küzdött. A rajtom elég jól sikerült, a svéd lány elment, de éreztem, hogy ez nem lesz gond. Ötszáznál kezdtem el feljönni, háromszázzal a vége előtt pedig megindítottam a hosszú finist. Ezen a rossz vízen nagyon rossz evezni, be is kötött a végére az alkarom, de a célban éreztem, hogy megvan a győzelem.”Csipes Tamara: „Taktikai megfontolás volt, hogy én nem veretek előre az elején, főleg a borzasztó víz miatt. Már az előfutamban is azt éreztem, hogy tele vagyok energiával, de nem tudom kihasználni, mert csak arra összpontosítok, hogy ne támasszak le, ne húzzak luftokat – persze, valószínűleg mindenki ezzel küzdött. A rajtom elég jól sikerült, a svéd lány elment, de éreztem, hogy ez nem lesz gond. Ötszáznál kezdtem el feljönni, háromszázzal a vége előtt pedig megindítottam a hosszú finist. Ezen a rossz vízen nagyon rossz evezni, be is kötött a végére az alkarom, de a célban éreztem, hogy megvan a győzelem.”

Vajda Attila: „Próbáltam jönni a végén, de az a baj, hogy már a rajt után majdnem elsüllyedtem, annyi víz volt a hajómban. A start előtt ki akartam kötni, hogy kiürítsem, de nem engedték meg, úgyhogy így kellett végigjönnöm. Amit a rajtban összeszedtem hátrányt, abból sikerült lefaragnom, de a sikerhez nem volt elég. Brendel kicsit húzta az időt a rajt előtt, hogy beálljon a rajtgépbe, ezalatt mi kaptuk a vizet a hajónkba, biztos vagyok benne, hogy ez taktikai húzás volt a részéről.”

Varga Dávid: „Nagyon jó pályát tudtunk jönni annak ellenére, hogy küzdöttünk az elemekkel a balos oldalszeles pályán. Nagy segítségemre volt Pali, hátul kormányzott. Csapatként funkcionáltunk, teljesítettük a tervet.”

Szabó Gabriella: „A pálya kilencvenkilenc százaléka nagyon jól sikerült, csak a rajt nem, ugyanis nagyon jól akartam indulni, és éllel húztam bele a vízbe. De aztán már öt méternél éreztem, hogy visszazökkentem a normális kerékvágásba. Így aztán ugyanolyan jó pályát tudtunk menni, mint a szegedi világkupán.”

Mike Róbert: „A technikai minimumot nem hoztam az elején, mert beleakadt a lapátom a vízbe, ott egy kicsit azért aggódtam. Ahogy aztán láttam, hogy sem bal oldalon, sem jobb oldalon nem tudnak elmenni a többiek, kivéve az oroszokat, akkor azért megnyugodtam. Ötszáznál éreztem, hogy van bennünk erő, egyre csúsztunk feljebb, és kétszázzal a vége előtt már láttam, hogy fáradnak az oroszok. Most mi voltunk a gyorsabbak, nem úgy, mint tavaly.”

Storcz Botond vezetőedző: „Nagyon jó versenynap volt, és izgalmas is, az utolsó számban a Vasbányai, Mike kenupáros produkcióját az elképesztő jelző illeti. Két hajó hátrányt dolgoztak le úgy, hogy a végén már tisztán vezettek. Elégedettek vagyunk.”

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59