Kökény Roland: olimpiai bajnok slamasztikában

Újabb ügy, remélhetőleg pozitív végkifejlettel.

Kökény Roland személyében adva van egy londoni hős, olimpiai bajnok, nem mellesleg az Év csapatának a tagja, és adva van egy klub, az Esztergom, amely pillanatnyilag nem tudja eltartani egyetlen felnőtt versenyzőjét. Kökény nem fúj, nem prüszköl klubjára, sőt tiszta szívvel ragaszkodik egyesületéhez, amely három esztendővel ezelőtt, amikor napi problémákkal, megélhetési gondokkal küzdött, tisztes fizetést és felkészülési lehetőséget adott neki.

Hogyan?

Egy baráti támogató segítségével, amely vagy aki (ezt a felek nem kívánják felfedni) a bizonyítani vágyó Kökény mögé állt, s végigkísérte őt az olimpiai győzelemig vezető úton.

„Nagy köszönettel tartozom egykori támogatómnak, hiszen a segítsége nélkül ma nem lehetnék olimpiai bajnok, már rég befejeztem volna a pályafutásomat – mondja Kökény. – Londonban megháláltam a bizalmat, ám mint kiderült, a továbbiakban sajnos nem számíthatok erre az együttműködésre, így válaszút elé kerültem. A klubomnak vagy sikerül újabb támogatót találnia, és maradhatok Esztergomban, vagy el kell igazolnom. Sőt, a legrosszabb esetben be kell fejeznem a pályafutásomat. Itt tartok most. Kissé elkeserítő, de nagyon bízom benne, hogy Esztergomban találnak megoldást arra, hogy maradhassak.”

Pjatacsuk Vitalij, Kökény edzője és a klub igazgatója az olimpiai bajnok mellett negyven utánpótláskorú kajakos edzéslehetőségét biztosítja. Úgy, hogy a városvezetőség rendezetlen politikai viszonyai miatt egy fillér támogatást sem kap az önkormányzattól.

„Kis egyesület vagyunk, az államtól utánpótlás-támogatásként kétszázezer forintot kapunk, ebből és a tagdíjakból tudjuk a fiatalok edzés- és versenyzési lehetőségeit előteremteni – mondja Pjatacsuk. – A srácokkal egy szlovák edző foglalkozik nyolcvanezer forintért, ami mindent elmond arról, milyen helyzetben vagyunk, de az utánpótlás helyzete egyelőre stabil és rendezett. Ugyanakkor Rolandot sem szeretnénk elveszíteni. A város büszke arra, hogy olimpiai bajnoka van, de úgy vélem, illene is megmozdulni azért, hogy ezt az embert továbbra is magunkénak tudhassuk. Egy kis vidéki klubnak szüksége van ilyen karakterű, kaliberű sportolóra, aki húzóerőt jelent a fiatalok számára. Ám azt kell mondanom, óriási feladat az anyagi hátterét megteremteni annak, hogy olimpiai bajnokot megtarthasson magának a klub. Élsportolót finanszírozni a mai világban őrültségnek tűnik, de legalábbis egyenlő azzal, hogy az ember kuncsorgással tölti az életét. De Rolandért továbbra is szívesen kuncsorgunk.”