Kajak-kenu: Györe arra kíváncsi, egyesben hol a helye a világban

Vágólapra másolva!
2010.09.23. 08:23
A kenu egyesben és párosban induló Györe Attila nagy küzdelem elé néz a hétvégi maratoni világbajnokságon, amit a spanyolországi Banyolesben rendeznek meg. A C-1-es mezőnyben ott lesz a horvát Nikica Ljubek és a spanyol Manuel Antonio Campos is. Előbbi 2008-ban, utóbbi 2009-ben lett második Csabai Edvin mögött a világbajnokságon. Györe számára két érem megszerzése a cél, Ludasi Róbert tanítványa Kövér Mártonnal párosban is szeretne a dobogóra állni.

„Nagy kihívás számomra az egyes indulás, hiszen legutóbb 2005-ben versenyeztem egyéniben, akkor bronzérmes lettem – mondta Györe Attila. – Azóta a szakág két legnagyobb alakja visszavonult már, ezért úgy döntöttem, újra kipróbálom magam ebben a számban. Igaz, némi hátrányt jelenthet, hogy egyedüli magyar leszek a mezőnyben, de az első körben úgyis kialakulnak az erőviszonyok, majd meglátjuk hol a helyem a világon ebben a számban. És hogy a párossal mi a helyzet? Visszatértek a spanyolok legjobbjai. Ramon Ferro és Oscar Grana, akik éveken át másodikak voltak Edvin és mögöttem, ismét indulnak. Tavaly Ferro agyhártyagyulladást kapott, nem indultak a világbajnokságon, így szerintem nagy lesz bennük a bizonyítási vágy. A spanyolokkal, a portugálokkal és a németekkel mindenképpen számolnunk kell a dobogóért vívott csatában."

Legfrissebb hírek

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
2025.08.19. 18:45

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25
Ezek is érdekelhetik