SZ. R. 2022.04.12 22:07 Frissítve: 2022.05.25 14:45

Sportrádió: az értékek megőrzésének köszönhető az idei siker Szélig szerint

Szélig Viktor, a Hydro Fehérvár AV19 általános igazgatója a Sportrádió Hazafutás című műsorában árulta el Szegő Tibor műsorvezetőnek, hogy a csapat legfontosabb célja, hogy megőrizze értékeit, hiszen az idei sikereknek is ez volt a kulcsa. A szakvezető emellett arról is beszélt, hogy ha valaki az idény előtt ezt a forgatókönyvet teszi eléjük, akkor vakon aláírták volna.

Szélig Viktor szerint a legfontosabb, hogy megtartsák az értékeiket, ez volt az idei siker kulcsa is (Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap)

 

 
A negyedik mérkőzést is elveszítette a Fehérvár – söpréssel bajnok a Salzburg

„Egy óriási fegyvertény, hogy a döntőbe kerültünk, de ott szembe jött velünk a realitás – kezdte gondolatait Szélig Viktor. – Nem csak nekünk nem sikerült legyőzni a Red Bull Salzburgot, hanem az előző két ellenfelének sem. Sokszor beszélünk arról, hogy kiegyenlített ez a bajnokság, de a salzburgiak egy kicsit felfelé kilógtak idén." A szakvezető arról is beszélt, pontos adatok nincsenek, hogy mekkora a különbség a két együttes költségvetése között, de szerinte jó nagy ez a differencia, valamint az osztrákoknál kissé nagyobb a mozgástér is, mint Fehérváron.

A székesfehérváriak általános igazgatója arról is beszélt, szerinte bárki vakon aláírta volna, ha az idény előtt valaki azt mondja, hogy így alakul az évük, ahogy alakult. „Az hozzátartozik az igazsághoz, hogy egy sportolónak, egy sportcsapatnak egy ilyen után kicsit keserű lesz a szájíze, hogy az utolsó mérkőzést elveszítette. Ennek ellenére ez egy történelmi siker volt Fehérváron, és megpróbáljuk majd a következő idényben is megismételni, de nagyon magasra tettük magunknak a mércét." Hozzátette, örül, hogy a szurkolókkal közösen élhették át ezt a csodálatos utazást.

Szélig Viktor kiemelte, nüanszokon múlott a párharc kimenetele, hiszen egygólos mérkőzéseket játszottak. „Mindkét csapat próbált jól védekezni, és két hasonló stílusú gárda találkozott egymással, amelyek edzőinek is hasonló a felfogása. A Salzburg azzal is jobb volt, hogy az eredményes támadójátékunkat abszolút levették a pályáról. Négy meccsből háromszor is csak egy gólt szereztünk. Talán az első és a harmadik mérkőzésen voltunk a legközelebb ahhoz, hogy nyerjünk."

Szegő Tibor műsorvezető kérdésére Szélig elmondta, a rájátszás azért jó, mert négy mérkőzést kell megnyerni, ez idő alatt pedig teljes mértékben kijön az, hogy melyik a jobb csapat. Hozzátette, nem nagyon lehet meglepni az ellenfelet ekkor már, és egy kisebb hibát is keményen meg kell büntetni, ahogy ezt a Salzburg is tette.

A siker kulcsáról úgy vélekedett az általános igazgató, hogy kétharmadban az edző része, hiszen meg kell tudnia tanítani a játékosoknak azt, amit a pályán látni szeretne, majd a jégkorongozóknak ezt el is kell fogadniuk. Ha ezt meg tudják valósítani a pályán akkor annak meg lesz az eredménye a jégen.

„Nagyon fontos, hogy legyenek olyan magyar fiatalok, akik berúgják az ajtót, és megmutatják, hogy képesek ezen a szinten játszani. Vannak most meghatározó magyar játékkosok, de a jégkorongban nem nagyon tudunk olyan hosszú távra tervezni, 2–3 év pedig már annak számít" – mondta a fiatalok helyzetéről a klubnál Szélig. Arról is beszélt, fontos, hogy minél hamarabb megtalálják azokat a játékkosokat, akiket később használni tudnak.

A Bajnokok Ligája indulástól leginkább azt reméli Szélig Viktor, hogy meg tudják hosszabbítani a rájátszás alatt kialakult fiesztát, és örülnek annak, hogy a 2014-től újjá formálódó Bajnokok Ligájában ők az első magyar csapat, akik elindulhatnak. „A harmadik kalapban vagyunk, négy kalapból sorsolják össze a csapatokat. Reméljük, hogy jó ellenfeleket fogunk kapni, és örülünk, hiszen így egy fehérvári hoki klub is felkerülhet a hokitérképre."

A következő idényről Szélig Viktor annyit árult el, hogy hamarosan jelentkeznek a szerződéshosszabbításokkal kapcsolatban a szurkolók felé, viszont a legfőbb céljuk és feladatuk, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is megtartsák a csapat magját, és az értékeket.

2022.09.13 12:41:52

Jégkorong nemzetisport.hu

A magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság alapszakaszának menetrendje, eredményei.

2022.09.20 10:38:03

Jégkorong nemzetisport.hu

A magyar női jégkorong-válogatott alapembere szorult helyzetekben lép elő vezéregyéniséggé.

2022.09.16 23:09:07

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Pat Cortina nem merev ember, játékosai számára egyáltalán nem megközelíthetetlen, alázatos, de egészen biztos, hogy tiszteletet parancsol. Ocskay Gábor hangoztatta mindig: szerinte a magyar sportolónak korbácsos edző kell, mert aki puha és bratyizik, azt egy idő után elfogyasztják reggelire az aktuális sztárok.

2022.09.07 23:36:15

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Csíkkarcfalván működő Székelyföldi Jégkorong Akadémia igazgatója, Nagy Attila állt a rendszerváltó csapat élére. Szerdai Facebook-bejegyzésében többek között így írt az RJSZ-ben kialakult helyzetről: „Mostantól tehát azon leszünk, hogy jogi úton szerezzünk érvényt az igazunknak és a sportág érdekének. Nyilvánvalóan figyelünk arra, hogy a szövetségnek valamilyen módon kiszolgáltatott kluboknak, Erste Ligá-s csapatoknak ne ártsunk az eljárás során.”

2022.09.05 23:35:23

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Akik viszont folytatják, azokra legalább egy meghódítandó csúcs még mindenképpen vár: a magyar női jégkorong-válogatott sohasem szerepelt olimpián.