Peking 2022: a svédek is megnevezték három sztárhokisukat

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2021.10.06. 08:59
null
Gabriel Landeskog a 2017-es vb-trófeával (Fotó: AFP)
A svédek is megnevezték azt a három jégkorongos sztárjukat, akik biztosan ott lesznek a jövő februári pekingi téli olimpián: Victor Hedman, Gabriel Landeskog és Mika Zibanejad csak sérülés vagy eltiltás esetén marad távol a tornától.

Az észak-amerikai profiliga (NHL) honlapján olvasható, hogy a résztvevő csapatokhoz azzal a kéréssel fordultak: nevezzenek meg három játékost, akikre biztosan számítanak a pekingi olimpián.

A svédek a világ egyik legjobb hátvédjének tartott Hedmannal (Tampa Bay Lightning), valamint két ponterős csatárral, Landeskoggal (Colorado Avalanche) és Zibanejaddal (New York Rangers) állnak fel. A 30 éves Hedmant 2018-ban az NHL legjobb védőjének választották, ezenkívül még négyszer volt jelölt a díjra. Tavaly és idén Stanley Kupát nyert a Tampával, míg a svéd válogatottal világkupa-harmadik volt 2016-ban, valamint világbajnok 2017-ben.

A 28 esztendős Landeskog az Avalanche csapatkapitánya, a 2014-es szocsi olimpián ezüstérmes volt, ő is vk-bronzérmes, és kétszer nyert vb-t (2013, 2017). A 687 NHL-es meccsén 512 pontot (218 gól, 294 gólpassz) gyűjtött.

A szintén 28 éves Zibanejad 2018-ban lett világbajnok, akkor 11 pontot termelt tíz összecsapáson. A profiligában 604 fellépésén kereken 200 gólja van.

A felkérésnek először a kanadai válogatott tett eleget, amely hétfőn nevezte meg az első három játékosát: a háromszoros Stanley Kupa-győztes (2009, 2016, 2017), világkupa-győztes (2016), világbajnok (2015), valamint kétszeres olimpiai bajnok (2010, 2014) Sidney Crosby, a háromszoros pontkirály, 2016-ban vb-aranyérmes Connor McDavid, valamint az olimpiai bajnok (2014), vk-győztes (2016), Stanley Kupa-győztes (2019) Alex Pietrangelo játszik a kínai fővárosban.

Egy hónappal ezelőtt dőlt el, hogy az észak-amerikai profiliga legjobbjai ott lehetnek az olimpián, és csak a koronavírus-járvány esetleges újabb „berobbanása" miatt maradnának távol. Természetesen a most megnevezett hokisok helye nem százszázalékos, formahanyatlás vagy sérülés – esetleg eltiltás – miatt kimaradhatnak.

A Pekingben szereplő férfi válogatottaknak jövő pénteken kell leadniuk a bő, 55 fős keretüket.

Legfrissebb hírek

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
19 órája

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
21 órája

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

Egyéb egyéni
2026.02.23. 20:18
Ezek is érdekelhetik