DÉNES SZILÁRD 2022.04.05 08:01 Frissítve: 2022.04.05 09:45

Osztrák hokiliga: az első gól lehet a Fehérvár-siker titka

Kedden rajtol Salzburgban az ICEHL-döntő a Volán részvételével, a vezetőedző Kevin Constantine szerint lendületesen kell belevágni a mérkőzésekbe – a számok ugyanis nem hazudnak.

 

Nem a levegőbe beszél Terbócs István (34): a Villach elleni elődöntő negyedik mérkőzésén két gólt is lőtt az első harmadban (Fotó: Dömötör Csaba)

 

VESZÉLYESEK A VOLÁN KONTRÁI – THOMAS RAFFL, A SALZBURG CSAPATKAPITÁNYA Thomas Raffl, a Salzburg csapatkapitánya: –
Milyen a hangulat az elődöntő után az öltözőben?
Nagyon örülünk a döntőbe jutásnak, ugyanakkor a végső sikert vettük célkeresztbe, és alig várjuk, hogy elrajtoljon a finálé.
A másik ágon a Hydro Fehérvár AV19 jutott be, mi teszi ezt a klubot különlegessé?
Az alapszakaszban négyszer találkoztunk, de figyelemmel követtük és elemeztük a Val Pusteria és a Villach elleni sikereit is. Az nyilvánvaló, hogy rendkívül tehetséges játékosokból áll, akik szeretnek támadó hokit játszani. Nem akarok túl sokat elárulni, kidolgoztunk egy tervet, hogyan állíthatjuk meg őket, a feladatunk, hogy ezt véghez is vigyük.
A Znojmo és a Vienna elleni rájátszásfordulók után mit várnak a magyaroktól?
Leginkább a két említett klub stílusának egyvelegét. A csehekre az erős offenzív játékban, a bécsiekre pedig a mobilis, fürge védőik miatt hasonlítanak, akik villámgyors, veszélyes ellentámadásokat tudnak indítani. Ezt mindenképpen meg kell akadályoznunk.
Négy év után játszhat ismét döntőt a Salzburg, ráadásul pályaelőnnyel. Ez mekkora pluszmotivációt ad?
Kontextustól függetlenül mindig nagyon izgalmas egy fináléban jégre lépni, annak tudatában, hogy karnyújtásnyira van a végső győzelem. Teljesen mindegy, hogy hazai vagy idegenbeli mérkőzéssel rajtol el a széria, csak a siker lebeghet a szemünk előtt.

Erre vártunk 14 éve: a Hydro Fehérvár AV19 története során először játszhat az osztrák bázisú ICEHL (korábban EBEL) fináléjában, a sikerben főszerepet játszik az idény előtt kinevezett vezetőedző, Kevin Constantine és az ő alapossága. A tréner elárulta, mivel az elődöntő és a Salzburg elleni első összecsapás között alig telik el néhány nap, nehéz megfelelő alapossággal felkészülni az ellenfélre.

„Azt mindenesetre mindenki tudja, hogy a Red Bull a liga legerősebb együttese, az alapszakasz túlnyomó részében vezette a tabellát – szögezte le Constan­tine.Amiben jó, abban nagyon jó, de úgy vettem észre, a rájátszás alatt nem újított sokat. Javarészt ugyanarról a keretről beszélünk, amellyel négyszer összecsaptunk az alapszakaszban, és a játéka sem változott jelentősen.”

Azt is kiemelte, az eddigi rájátszásbeli ellenfelek (Val Pusteria, Villach) és a Red Bull egyaránt kiemelkedően vált ritmust, és pillanatok alatt egyik kapu elől a másik előtt terem, a fő feladat ennek lelassítása lesz.

A köztudottan a statisztikában hívő amerikai szakember azt is megállapította, kulcsfontosságú, melyik együttes talál be előbb ellenfele kapujába:  „A számok azt mutatják, az első gólt szerző csapat jóval nagyobb eséllyel nyer. Ha azt akarjuk, hogy legyen sanszunk a bajnoki címre, kirobbanó formában kell rajtolnunk.”

„A rájátszásban nagy szerepet játszott a sikereinkben a jó kezdés, a célunk tartani ezt a tendenciát a döntőben is” – osztotta edzője véleményét a Fehérvár csatára, Terbócs István, aki hozzátette, nem szabad elfelejteni, hatvanperces egy meccs, és nem elég az elején előnybe kerülni, mindvégig meg is kell őrizni.

Meglehetősen rossz a két csapat viszonya a híres székesfehérvári „fi ght night” óta

A Volán 2007-ben csatlakozott az akkor EBEL néven futó osztrák bázisú ligához, és már akkor is a Red Bull Salzburg volt a bajnokság kirakatcsapata, amelyhez a többiek mérték magukat, és leginkább szerették volna legyőzni. Székesfehérvárra eleinte fennhordott orral, nem megjátszott magabiztossággal jártak a salzburgiak, és többször is fél gőzzel nyertek.
A második évad novemberében az osztrák televízió először közvetített élőben EBEL-meccset Székesfehérvárról, éppen a Red Bull elleni rangadót. A Volán ekkor már kezdte felvenni a liga ritmusát, de még messze volt a legjobbaktól. A képességbeli különbséget lelkesedéssel, keménységgel szerette volna eltüntetni a magyar csapat, amelynek kanadai légiósa, Derek Cou­ture a harmadik harmad elején 3–1-es osztrák vezetésnél honfitársát, Jeremy Rebeket a palánkra lökte. A védő a jégen maradt, a Red Bull termetes támadója, Matthias Trattnig pedig a szabálytalan csatárnak esett, és óriási bunyó kerekedett. A balhé pillanatában a jégen sem lévő Fodor Szabolcs a kispadról a jégre settenkedett, és ő is kőkemény pofoncsatát kezdett az amerikai Lee Sweattel, és alaposan meg is verte. A „fight night” néven elhíresülő összecsapáson – amely során összesen 252 perc büntetést osztottak ki a játékvezetők – a fehérváriak részéről még térdhasználatért Ryan Bonni is 16 meccses eltiltást kapott, Couture „csak” 12-t, de utóbbi szerződését azonnal felbontotta a klub.
Ez nem változtatott azon a tényen, hogy a Salz­burg utált ellenféllé vált, és ezen nem segítettek a bikák akkori edzője, Pierre Pagé nyilatkozatai, előfordult, hogy a Balkánhoz hasonlította a fehérvári atmoszférát. Később a fennhéjazó Pagé mosolyát is sikerült többször lehervasztaniuk a fehérváriaknak, de a kezdeti összekülönbözések beleégtek a fehérvári szurkolók lelkébe.



OSZTRÁK LIGA, A DÖNTŐ PROGRAMJA
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Kedd, 19.45:
Salzburg (osztrák)–Fehérvár (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
MÁSODIK MÉRKŐZÉS
Csütörtök, 19.45:
  Fehérvár–Salzburg (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
HARMADIK MÉRKŐZÉS
Szombat, 17.30: Salzburg–Fehérvár (Tv: Digi Sport2) – élőben az NSO-n!
NEGYEDIK MÉRKŐZÉS
Április 11. (hétfő), 19.45:
Fehérvár–Salzburg (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
HA SZÜKSÉGES
Április 13. (szerda), 19.45:
Salzburg–Fehérvár
Április 16. (szombat), 18.30:
Fehérvár–Salzburg
Április 18. (
hétfő), 19.45: Salzburg–Fehérvár

2022.06.05 10:03:59

Jégkorong DÉNES SZILÁRD, KOHÁN GERGELY

„Imádok hokizni, de már a saját hosszú távú és a családom érdekeit is szem előtt kell tartanom.”

2022.05.29 18:05:34

Jégkorong H. Á.

A harmadik harmad vége előtt Kanada 48 másodperc alatt egyenlített, a ráadásban Sakari Manninen döntött.

2022.05.25 23:37:45

Jégkorong BOBORY BALÁZS

NS-VÉLEMÉNY. Hazánk együttesei közül még egy sem indult ebben a sorozatban.

2022.05.15 23:01:09

Jégkorong CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Érthető módon, hiszen olyan jelenség verte ki a biztosítékot Romániában a korábbiaknál jóval nagyobb durranással, amellyel évtizedek óta együtt él a többségi nemzet törpekisebbségbe szoruló jégkorongos társadalma. Mondhatni pragmatikusnak tetsző belenyugvással, tekintve, hogy a székelyföldi hoki nélkül gyakorlatilag nem létezne e sportág a keleti szomszédban.