Női jégkorong-vb: Kanada simán hozta a papírformát Svájc ellen

Vágólapra másolva!
2023.04.06. 07:46
null
Négyszer került a korong a svájci kapuba (Fotó: Getty Images)
A Kanadában zajló női jégkorong elit-világbajnokság első napjának záró mérkőzésén a házigazda és címvédő Kanada Svájc ellen 4–0-s győzelmet aratott.

A címvédő kanadai válogatott meglehetősen agresszív felfogásban kezdte a Svájc elleni mérkőzést, hiszen az első 10 percben háromszor is emberhátrányba került – ráadásul a második kettő egy percre összecsúszott, így a 3500 fős hazai közönség meglepetésére öt svájci ellen volt kénytelen védekezni a három kanadai játékos. Megoldották, sőt a kettős hátrány kivédekezése után a vezetést is megszerezték Natalie Spooner révén, majd három perc múlva egy emberelőnyt kihasználva Sarah Nurse találatával megduplázták előnyüket.

A középső játékrészben aztán Rebecca Johnstone használt ki egy újabb fórt, s innentől fogva már inkább arra ügyeltek, hogy a lelkes svájciak ne jöjjenek vissza a meccsbe.

A találkozó végeredményét a záró felvonásban Sarah Fillier állította be, így végül kapott gól nélkül – s ha nem is gólzáporos, de – megnyugtató győzelemmel kezdte Kanada a világbajnoki szereplést.

A meccset ugyan nem a magyar válogatott csoportjában rendezték, ám így is volt magyar résztvevője: a találkozón vonalbíróként működött közre Gottlibet Zóra, a torna játékvezetői csapatának egyetlen magyar tagja.

A magyar válogatott csütörtökről péntekre virradóra játssza le az első mérkőzését, az ellenfél Franciaország lesz – a meccsről folyamatosan frissülő, szöveges tudósítást olvashatnak az NSO-n.

NŐI ELIT JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG
A-CSOPORT
Kanada–Svájc 4–0
(2–0, 1–0, 1–0)

KORÁBBAN
A-CSOPORT
Egyesült Államok–Japán 7–1
(2–1, 2–0, 3–0)
B-CSOPORT
Franciaország–Finnország 1–14
(0–6, 1–3, 0–5)

CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
A-CSOPORT
21.00: Japán–Csehország
B-CSOPORT
17.00: Németország–Svédország
Péntek, 1.00: Franciaország–Magyarország – élőben az NSO-n!

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
M Gy HGy HV V LG–KG Gk P
1. Egyesült Államok 1
1
7–1 +6
3
2. Kanada 1
1
4–0 +4
3
3. Csehország
4. Svájc 1
1
0–4 –4 0
5. Japán 1
1
1–7 –6 0
Mind az öt válogatott ott lesz a negyeddöntőben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik