Mol Liga: sima hazai győzelem a döntő első meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.12. 19:22
null
Négy gólnak örülhettek a DVTK-játékosok a döntő első mérkőzésén (Fotó: Földi Imre)
A címvédő DVTK Jegesmedvék 4–1-re győzött hazai pályán a MAC ellen a jégkorong Mol Liga döntőjének első mérkőzésén.

 


A DVTK 4–0-val búcsúztatta az elődöntőben a Debrecent, így március 1. óta csak a döntőre készülhetett. A MAC ellenben csütörtökön fejezte be a Fehérvár AV 19 elleni párharcát, így mindenképp a hazai csapat várhatta pihentebben a finálét.

A miskolci gárda szurkolói csak attól tarthattak, hogy kedvenceik esetleg kiestek a ritmusból, ám hamar bebizonyosodott, erről szó sincs. Jon Booras már a 25. másodpercben megszerezte a vezetést a címvédőnek, majd a 18. percben emberelőnyből is betalált.

A második harmad elején a MAC Michael Quinn góljával szépített, de Miskolczi Márk hamar visszaállította a kétgólos különbséget. Ez az 57. percig meg is maradt, akkor Jesse Dudas talált be emberfórból, eldöntve a döntő első meccsét.

Folytatás vasárnap, szintén Miskolcon.

JÉGKORONG MOL LIGA
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

DVTK-JEGESMEDVÉK–MAC BUDAPEST 4–1 (2–0, 1–1, 1–0)
Miskolc, 2210
néző. V: Halassy, Kincses, Váczi, Pálkövi
DVTK: Gyenes – Dudas 1 (1), Sagert (2) – Pavuk, Booras 2 (1), Galanisz; Smith, Clarke – Somogyi, Cseter, Dansereau; Gőz, Vojtkó – Tóth A. (1), Hajós (1), Miskolczi 1; Fekti Á., Láda B., Popovics. Edző: Jason Morgan
MAC: Bálizs – Tokaji, Olson – McDonald, Hayes, Szappanos; Quinn 1, Stipsicz – Saarenpää (1), Nagy K., Terbócs; Mestyán (1) – Tóth R., Roczanov, Németh A.; Silló, Schmál, Egyed. Edző: Majoross Gergely
MESTERMÉRLEG
Jason Morgan: – Szerencsére sok időnk volt a felkészülésre, a játékrendszer és a kondíció tökéletesítésére. Fél perc alatt megszereztük a vezetést, ami nagy lökést és magabiztosságot adott. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, de ez még csak az első meccs volt, máris a következőre fókuszálunk.
Majoross Gergely: – Nyilván nagyon hiányzott Pozsgai és Klempa is, de túlzás azt mondani, hogy ez volt a perdöntő. Akik itt voltak, kemény munkát végeztek – de sajnos csak a második harmadtól… Nem tudtunk újjászületni a hetedik meccs utáni győzelem okozta eufóriából, csak rohantunk az eredmény után.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0

Legfrissebb hírek

Tóth Károly Balázs mentálisan fejlődött a legtöbbet Dunaújvárosban

Jégkorong
Tegnap, 10:52

A DVTK Jegesmedvék csapata nyolc játékosával nem hosszabbít

Jégkorong
2025.06.14. 16:37

Szerződést hosszabbított Jason Pineo a DVTK-val

Jégkorong
2025.06.11. 18:56

Jégkorong Erste Liga: Vojtkó Mátyás befejezi a pályafutását

Jégkorong
2025.06.03. 18:46

Erste Liga: Csíki Hunor marad a Jegesmedvéknél a következő idényre is

Jégkorong
2025.06.02. 18:09

Jégkorong: Miskolczi Márk marad Miskolcon

Jégkorong
2025.05.24. 18:42

Erste Liga: hosszabbított saját nevelésű játékosával a DVTK – hivatalos

Jégkorong
2025.05.23. 10:09

Kialakult a Jegesmedvék szakmai stábja a következő idényre

Jégkorong
2025.03.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik