Jégkorong: Tudjuk, hogy ez is nagy siker, de nyerni akartunk! – Terbócs István

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2022.04.13. 11:02
Terbócs István a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy a Hydro Fehérvár AV19 színeiben töltött első idénye végén bajnoki ezüstérmet akasztanak a nyakába. Németh Kristóf is simán aláírta volna, ha az évad elején valaki azt mondja, eljutnak az ICEHL döntőjéig, és 19 évesen ennek ő is tevékeny részese lesz. Persze a döntő után még bánkódtak a vereség miatt. 

Az ezüstérmek átvételekor még inkább a csalódottság látszódott a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongozóinak arcán, Terbócs István azonban mindenkit megnyugtatott, tisztában vannak vele, mekkora sikert értek el, csak sportemberként nyilván a döntőt is meg akarták nyerni. A válogatott csatár a nyáron igazolt az ICEHL-ben szereplő csapathoz, s bár érezte az idény elején, hogy valami nagy dolgot érhetnek el, azt a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy egészen a döntőig menetelnek.

Németh Kristóf idénye sem úgy indult, hogy 19 évesen a Fehérvár első csapatában számítanak rá. Aztán a betegségek, sérülések lehetőséget adtak neki a bizonyításra, ő pedig nem hagyta ki ezt a ziccert. Hogy mit tart az évad pillanatának? Azt mondja, az egész utat, ahogy eljutottak a döntőig, s boldog, hogy ennek részese lehetett.

Videónkban részletesebben is beszélünk a két játékossal a történelmi sikerről, Terbócs István arra is kitér, hogy mennyit profitálhat ebből a magyar jégkorong-válogatott a közelgő divízió 1/A csoportos világbajnokságon.

ICEHL, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Hydro Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg 1–3 (1
–1, 0–1, 0–1)
Székesfehérvár, 3260néző.Vezette:Ofner (osztrák), Zrnic (szlovén), Seewald, Nothegger (osztrákok)
FEHÉRVÁR:TIRRONEN – Atkinson, H. Nilsson / Fournier, T. Campbell / Dahlroth, HORVÁTH M., Ambrus G., Szabó D. – MAGOSI B.1,Hári J.(1),Kuralt(1)/ Erdély Cs., Bartalis I., Petan / Rétfalvi, Sarauer, Terbócs / Jacobs, Németh K., Mihály Ákos.Edző:Kevin Constantine
SALZBURG:TOLVANEN – Heinrich, LoVerde / DALHUISEN(1),BRENNAN1(1)/ Kanzig, Pallestrang / Predan, Zündel – RAFFL2,Nissner(1),P. Schneider / Lebler, Järvinen, Huber / Wukovits, Baltram, Hochkofler / Harnisch, Leonhardt, Loney.Edző:Matt McIlvane
Kapura lövések:22–34
Gól – emberelőnyből:3/0, ill. 2/0

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye:4:0 aRed Bull Salzburgjavára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik