MTI 2019.12.03 10:24 Frissítve: 2019.12.10 21:18

Jégkorong: megvan a mieink kerete a budapesti tornára

A Jarmo Tolvanen vezette szakmai stáb kihirdette a magyar jégkorong-válogatott keretét a decemberi, budapesti felkészülési tornára.

 

A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása szerint két kapus, tíz hátvéd és 19 csatár kapott meghívót. A kerettagok közül Bukor Rajmund, Pápa Márton, Szabad Kevin és Madácsi Benedek korábban még nem szerepelt a nemzeti együttesben.

Mivel az osztrák bajnokságban nincs szünet, a Hydro Fehérvár AV19 tagjaira most nem számíthat a szakmai stáb. A keretben – amelyből 14-en voltak ott a novemberi, gdanski tornán győztes csapatban – két légiós szerepel, Horváth Bálint a svéd harmadosztályban, míg Szabad Kevin az Alpesi Ligában játszik.

A magyar csapat négy mérkőzésen lép jégre Káposztásmegyeren: jövő kedden a dél-koreai válogatottal találkozik, ennek eredménye azonban nem számít bele a tornába. Csütörtökön este Japán, pénteken Franciaország lesz a mieink ellenfele, míg szombaton a helyosztókat rendezik.

A jövő évi ljubljanai divízió I/A világbajnokságra április 24. és 30. között kerül sor. A magyar válogatott ellenfele a házigazda szlovénok mellett a dél-koreai, az osztrák, a francia és a román csapat lesz. Az első két helyezett jut fel a 16 csapatos elitmezőnybe, az utolsó kiesik a divízió I/B-be.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Adorján Attila (DVTK Jegesmedvék), Arany Gergely (FTC-Telekom)
Védők: Bukor Rajmund (Schiller-Vasas HC), Kiss Dániel (DVTK Jegesmedvék), Fejes Nándor (MAC Újbuda), Garát Zsombor (MAC Újbuda), Imre Patrik (Fehérvári Titánok), Kiss Roland (Fehérvári Titánok), Szabó Bence (Fehérvári Titánok), Tóth Gergely (FTC-Telekom), Varga Arnold (UTE), Vojtkó Mátyás (DVTK Jegesmedvék)
Csatárok: Becze Tihamér (Csíkszereda), Galanisz Nikandrosz (DVTK Jegesmedvék), Hári Norbert (DEAC), Horváth Bálint (Tyringe SoSS), Majoross Barnabás (MAC Újbuda), Miskolczi Márk (DVTK Jegesmedvék), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (MAC Újbuda), Pápa Márton (MAC Újbuda), Németh Attila (FTC-Telekom), Szabad Kevin (Klagenfurter AC II), Szabó Krisztián (Fehérvári Titánok), Szigeti Ákos (MAC Újbuda), Terbócs István (MAC Újbuda), Tóth Richárd (FTC-Telekom), Vincze Péter (UTE), Kiss Patrik (DVTK Jegesmedvék), Mihály Ákos (Fehérvári Titánok), Madácsi Benedek (Fehérvári Titánok)

A PROGRAM
DECEMBER 10.
19.00: MAGYARORSZÁG
–Dél-Korea
DECEMBER 11.
16.00:
Franciaország–Japán
19.30: Ukrajna–Fehéroroszország
DECEMBER 12
16.00:
Dél-Korea–Ukrajna
19.30: MAGYARORSZÁG–Japán
DECEMBER 13.
16.00:
Fehéroroszország–Dél-Korea
19.30: MAGYARORSZÁG–Franciaország
DECEMBER 14.
12.30:
az 5. helyért (A3–B3)
16.00: a 3. helyért (A2–B2)
19.30: döntő (A1–B1)

2021.01.13 22:28:50

Jégkorong BOBORY BALÁZS

NS-VÉLEMÉNY. Szlovákiában már rég nem nevetnek rajtunk.

2020.11.04 21:24:27

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY.   Ilyen kalibert megnyerni a hokinknak hatalmas fogás.

2020.10.12 14:23:44

Jégkorong H. Á.

A szlovák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban érdekelt DVTK Jegesmedvék bajnoki menetrendje.

2020.10.12 13:33:09

Jégkorong H. Á.

Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokságban szereplő Fehérvár AV19 bajnoki menetrendje.

2020.09.10 14:56:48

Jégkorong H. Á.

A magyar bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokság alapszakaszának menetrendje, eredményei.