Jégkorong: Inkább a vébén tennénk csodát – Fodor Szabolcs

POZSONYI SZILÁRDPOZSONYI SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2023.04.17. 11:41
null
Galló Vilmos (elől) és a magyar válogatott nehezen viselte a japánoktól elszenvedett háromgólos vereséget (Fotó: Árvai Károly)
Kicsivel kevesebb mint egy hónappal az elit-világbajnokság rajtja előtt még erőnlétileg és taktikailag sincs csúcsra járatva a magyar válogatott, de ez így van rendjén. Az már kevésbé, hogy sok sérüléssel kell megküzdenie a csapatnak – ezért az utolsó keretszűkítést is elnapolták.

„Jó lesz az!” – nyugtatgatta csapattársait a magyar férfi jégkorong-válogatott csatára, Terbócs István, aki a Japán elleni vereség és vállsérülése után felkötözött karral álldogált az öltözőfolyosón. „Egy hét... Vagy ahogy magamat ismerem, öt nap” – adott prognózist, de hogy a válla kificamodott vagy zúzódott, esetleg más történt vele, még nem tudta megmondani pontosan, ahogyan azt sem, hogy Henrik Nilsson agyrázkódása mennyire súlyos. Terbócs nyugtató szavai átvitt értelemben ráhúzhatók a májusi elit-világbajnokságra készülő magyar válogatott játékára is: egyetlen nappal az után, hogy a mieink 5–2-re győztek a japánok ellen, 3–0-ra kikaptak tőlük a miskolci jégen.

„A felkészülésünknek nagyon az elején tartunk, a cél, hogy a vébére fizikailag és taktikailag is olyan állapotba kerüljön mindenki, hogy csodát tehessünk – válaszolta a Nemzeti Sportnak a válogatott másod­edzője, Fodor Szabolcs. Remélem, mindenkinek nyilvánvaló, hogy nem mi vagyunk a torna esélyesei. De azért vagyunk sportolók, mert minden tétmeccsen nyerni akarunk, nagyon sok részleten csiszolunk még, ezt lehetett érezni Japán ellen is, a formaidőzítés nem ezekre a találkozókra volt kihegyezve. Bár nagyon szeretünk győzni, most nem ez volt a cél.”

A szakember kiemelte, a héten fokozott intenzitású edzéseket tartottak, s az ebből fakadó fásultság is rányomta a bélyegét a szombati mérkőzésre, de egyelőre a „nagy képet” kell nézni, Finnországra kell készen állni. Fodor úgy fogalmazott, a csapat folyamatosan kapja a válaszokat, miben kell javulni, min kell változtatni.

„Hosszan taglalhatnánk, hogy a két japán meccs alapján milyen taktikai elemeket kell módosítani, próbálgatjuk is ezeket és a sorokat is, az emberelőnyös stratégiánk is új – magyarázta a másodedző. – Tanulunk, gyakorolunk, az lenne a furcsa, ha minden egyből menne, akkor nem is kellene edzenünk! A kísérletezésünkre pedig kapjuk a visszajelzést, működik-e, érdemes-e vele tovább foglalkozni, vagy inkább engedjük el.”

A pénteki és a szombati mérkőzés gyakorlatilag ég és föld volt, míg előbbin kis túlzással gálázott a magyar csapat, utóbbin gólt sem szerzett (hozzátennénk, „öröm” volt látni a jégről távozó hazaiak arcán a frusztrációt, dühöt, feldúltságot, hiába csak felkészülési mérkőzést játszottak, nem vették félvállról). Fodor a drasztikus különbséget azzal magyarázta, a japánok április 23-án már megkezdik a divízió 1/B-világbajnokságot (a nyitó meccsen Hollandiával csapnak össze), ezért ők már készen állnak arra, hogy két nap alatt két találkozón is magas színvonalon teljesítsenek. A mieinkre ez egyelőre nem igaz, a másodedző főleg a szombati összecsapás első harmadát jellemezte úgy:  „Kerestük a lábainkat ...”

Természetesen felvetődött a kérdés, hogyan tovább. A játékosok vasárnapra és hétfőre pihenőt kaptak, majd buszra ülnek, és Lengyelország felé veszik az irányt, hogy ott csütörtökön és pénteken megvívjanak a helyi legjobbakkal. Ezután Angliába repülnek, ahol Nagy-Britannia válogatottjával is játszanak két meccset – már aki.

„Eredetileg a Japán elleni mérkőzések után szűkítettünk volna keretet – mondta Fodor. – Viszont Terbócs és Nilsson is megsérült, ráadásul Stipsicz Bence és Sárpátki Tamás még mindig nem játszhatott, nem tudjuk, ki mikor lesz harcképes. Ezért elnapoltuk a szűkítést, és a lengyelországi meccsek után dől el, ki az a huszonöt játékos, akit reményeink szerint a világbajnokságra nevezünk.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Április 5., szerda, Miskolc
Magyarország–Ukrajna 0–1 – szétlövéssel
Április 6., csütörtök, Miskolc
Magyarország–Ukrajna 1–4
Április 14., péntek, Miskolc
Magyarország–Japán 5–2
Április 15., szombat, Miskolc
Magyarország–Japán 0–3
Április 20., csütörtök, Tychy
18.30:
Lengyelország–Magyarország
Április 21., péntek, Bytom
20.15: Lengyelország–Magyarország
Április 25., kedd, Milton Keynes
18.30:
Nagy-Britannia–Magyarország
Április 26., szerda, Nottingham
18.30:
Nagy-Britannia–Magyarország
Május 3., szerda, Budapest
19.00: Magyarország–Szlovénia– zárt kapuk mögött
Május 4., csütörtök, Budapest
19.00:
Magyarország–Szlovénia
Május 9., kedd, Budapest
19.00: Magyarország–Kanada

JÉGKORONG-VB, 2023
A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-PROGRAMJA (magyar idő szerint)
Május 13., szombat
15.20:
Magyarország–Dánia
Május 14., vasárnap
11.20:
Magyarország–Egyesült Államok
Május 16., kedd
19.20:
Magyarország–Franciaország
Május 18., csütörtök
15.20:
Magyarország–Svédország
Május 19., péntek
15.20:
Magyarország–Finnország
Május 21., vasárnap
15.20:
Magyarország–Németország
Május 22., hétfő
19.20:
Magyarország–Ausztria

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik