Jégkorong: az FTC a MAC-ot kérte – ellenfelet választottak

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.03.01. 13:52
null
Az FTC nem mozdul ki a Tüskecsarnokból (Fotó:<a href="http://www.fradi.hu" target="_blank"> fradi.hu</a>)
A társcímvédő Ferencváros csavarta meg az Erste Liga ellenfélválasztós negyeddöntőjét, hiszen tüskecsarnokbeli „lakótársát” a MAC HKB Újbudát kérte, míg a többi párban a Brassó a Vasassal, a Csíkszereda a Gyergyóval, a DEAC pedig az Újpesttel találkozik. Feltéve, hogy a vírus is úgy akarja…

Érdekes perspektívába helyezte az Erste Liga 2020–2021-es rájátszásának sajtótájékoztatóját, hogy egyrészt a járványhelyzet miatt az online térben rendezték, másrészt, hogy tavaly március 12-én szüntették be a bajnokságot a koronavírus-járvány miatt, idén viszont március 2-án kezdődik a playoff.

VÉLEMÉNYEK

Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke: – Természetesen nagy hiányérzet, hogy a közönség nem lehetett és lehet jelen a járványhelyzet miatt, ugyanakkor hatalmas öröm, hogy egyáltalán eljutottunk idáig... A szövetség, illetve a csapatok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy lebonyolíthassuk a többországos sorozatunk alapszakaszát, most azt várjuk, hogy az előttünk lévő rájátszás már valamivel egyszerűbb lehet. A liga töretlenül fejlődik, ezért minden eddiginél szorosabb párharcokra számítunk.

Szabados Richárd, az Erste Liga alelnöke, az Erste Bank képviselője: – Úgy kezdtünk neki az idénynek, hogy az egészséges az első, a sport a második. Nagyon kevés meccset nem tudtunk pótolni, és ugyan nézők nem lehettek jelen, ez remélhetőleg változik. Köszönjük a klubok egész évadbeli együttműködését, egyúttal sok sikert kívánunk a playoffhoz! Mindeközben elkezdődött a következő ötéves stratégia kidolgozása, amelynek hangsúlyos része, hogy miként tudjuk népszerűsíteni a sportágat idehaza. Az Erste Bank és a hoki továbbra is párban jár majd.

Abban nincs változás, hogy a magyar-romániai közös sorozatban nyolccsapatos a rájátszás, amelynek a negyeddöntőjére az alapszakasz dobogósai választhattak ellenfelet. Következésképp a 82 ponttal, hétpontos előnnyel alapszakaszgyőztes és így a Bíró László-vándorkupa idei díjazottja, a Corona Brasov képviselője, a szakosztály-igazgató Mihály Árpád jutott szóhoz először – aligha keltett meglepetést, hogy az utolsóként bejutó Vasasra szavazott, pontosabban csak tolmácsolta a szakvezetőség kívánságát.

Az viszont már csavart egyet a történeten, hogy a liga megosztott bajnoka, az FTC-Telekom nem a sport, hanem az egészség felől közelítette meg a választást, és míg az alapszakaszgyőztes „farkasok” oda-vissza utaznak majd Székelyföldről Budapestre, a Fradi a Tüskecsarnokból sem teszi ki a lábát, hiszen Hudák Gábor szakosztályelnök bejelentette, hogy a MAC HKB Újbudát kérik negyeddöntős ellenfélnek!

Ezután következett a másik társcímvédő Csíkszereda, amely középre helyezkedett az említett egészség–sport skálán, és a viszonylag közeli, de viszonylag veszélyes Gyergyóra bökött – ami nem okozott meglepetést a GYHK-nál –, úgyhogy a DEAC-nak maradt az Újpest, érdekes módon hasonló földrajzi és színvonalbeli távolsággal…

Az Erste Liga-rájátszás technikai információcsomagjába tartozik, hogy a pályaelőny végig a magasabb alapszakasz-helyezésű klubot illeti, a párharcok meccsrendezési elve pedig 2-2-1-1-1, magyarul ha nem dől el a széria négy mérkőzés alatt, akkor a végén oda-vissza kell buszoznia a csapatoknak. Ha esetleg bármikor döntetlenre végződik a rendes játékidő, akkor a teljes, 20 perces harmadokkal megy tovább a küzdelem, természetesen az első gólig, méghozzá négy a négy ellen. Ha pedig beüt a ménkű, konkrétan a Covid–19, és valaki nem tud kiállni, akkor egyből az ellenfelet könyvelik el a mérkőzés győztesének.

Az elődöntőre már nem választanak majd, hanem a továbbjutókat az alapszakasz-helyezésük alapján párosítják – nyilván a legjobb kapja a legrosszabbat, a közbülsők pedig maradnak egymásnak –, azaz nincs ágrajz. Erste Liga- és magyar bajnok azonban remélhetőleg lesz, noha a kettő nem feltétlenül azonos: ha határon túli klub nyeri a ligát, akkor a legtovább jutó magyar csapat lesz az ob I kinevezett bajnoka, ha pedig a döntő előtt ugyanabban a szakaszban esnek ki, akkor az alapszakasz-helyezés a perdöntő.

ERSTE LIGA
Negyeddöntő

Corona Brasov (romániai, 1. kiemelt)–Opten-Vasas (8.)
FTC-Telekom (2.)–MAC HKB Újbuda (5.)
SC Csíkszereda (romániai; 3.)–Gyergyói HK (romániai, 7.)
DEAC (4.)–Újpest (6.)

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.
Játéknapok: március 2., 3., 6., 7., 9.*, 11.*, 13.*
*: ha szükséges

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik