Jégkorong: a címvédőt is kizárták az ukrán bajnokságból

A címvédő Donbasszt is kizárták (Fotó: AFP)
Kizárták az ukrán jégkorong-bajnokságból a címvédő HK Donbasszt, valamint a Kramatorszk csapatát, mivel olyan játékosokat szerepeltettek – immár harmadszor az idényben –, akik el voltak tiltva, miután lemondták a válogatottságot, legutóbb éppen a Budapesten rendezett november 11-13-i torna előtt – közölte az MTI.
Az ukrán szövetség fegyelmi bizottsága visszaesőként szankcionálta a két klubot. A szövetség már korábban – legutóbb november elején – figyelmeztette a klubokat és a játékosokat, hogy azokat, akik nem lépnek jégre válogatott mérkőzésen, pedig meghívót kapnak – és nincs hivatalos felmentésük –, ideiglenesen eltiltják. A Donbasszban és a Kramatorszkban voltak ilyen hokisok, ennek ellenére a két klub foglalkoztatta őket például a budapesti tornát követően is.
A Donbassz jogtalannak minősítette a kizárásról szóló ítéletet, és jelezte, kész a nemzetközi szövetséghez fordulni.
A címvédő Donbassz az 1., a Kramatorszk az 5. helyen áll a bajnokságban 19 fordulót követően.
Legfrissebb hírek

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét
Jégkorong
2025.10.18. 11:35

A cseh másodosztályba igazolt a jégkorongozó Vay Ádám
Jégkorong
2025.10.17. 20:53

Továbbra is hibátlan a Gyergyó az Erste Ligában
Jégkorong
2025.10.10. 20:08

Kétmeccses eltiltást kapott a DEAC légiósa
Jégkorong
2025.09.16. 16:19

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői
Jégkorong
2025.09.09. 16:35
Ezek is érdekelhetik



