MTI 2020.10.02 21:44 Frissítve: 2020.10.03 01:48

ICEHL: Nick Petersen ritka bravúrja, kikapott a Fehérvár

A Hydro Fehérvár AV19 4–1-re kikapott a vendég Klagenfurttól az osztrák jégkorongliga (ICEHL) pénteki játéknapján. A vendégeknél a kanadai Nick Petersen emberelőnyben, emberhátrányban, azonos létszámban és üres kapura is betalált.

A Fehérvár erősen tartalékos volt, több játékosa még nem került ki a karanténból (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)

 

A magyar csapat eddig egyszer lépett jégre a 2020–2021-es idényben, egy hete kikapott Grazban, ugyanakkor a rivális már a harmadik összecsapását játszotta.

A Fehérvár erősen tartalékos volt, mert több játékosa még nem került ki a koronavírus miatti karanténból, de akadtak sérültek is. Így aztán csupán 14 mezőnyjátékos állt rendelkezésre, azaz nem volt ki teljesen három sor.

Ennek ellenére komoly iramot diktált első hazai találkozóján a házigazda, sok helyzete volt, ám a szünet előtt 16 másodperccel emberelőnyben Nick Petersen közelről Kornakker Dániel jobb hónalja alatt betalált. A folytatásban is inkább a fehérváriak veszélyeztettek. A 30. percben Erdély Csanád jól tört be a kapu elé, és Sebastian Dahm jobb lába mellett a kapuba terelte a korongot.

A záró játékrészben fárasztotta ellenfelét a KAC, és a 46. percben Petersen a levegőben belenyúlt egy távoli lövésbe, Kornakkernek esélye sem volt a hárításra. Erdély sem akart lemaradni a góltermelésben kanadai ellenfelétől, azonban erős lövése a felső kapuvason csattant. Petersen viszont nem hibázott: az 55. percben emberhátrányban lépett ki, köténygólt lőtt, így mesterhármas ért el, de nem állt le, mert a végén még üres kapura is betalált.

Az utolsó percben Erdély a korongtól arcsérülést szenvedett, pillanatok alatt hatalmas vértócsa keletkezett a jégen. A csatárt az orvosi szobába kísérték.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA (ICEHL), ALAPSZAKASZ
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–KLAGENFURT (osztrák) 1–4 (0–1, 1–0, 0–3)
Székesfehérvár, 1418
néző. V: Kincses, Rencz, Kis-Király, Németh M.
FEHÉRVÁR: Kornakker – Szabó B., T. Campbell – Caruso, Stipsicz – Horváth M. – Hargrove, Hári J., Petan – ERDÉLY CS. 1, Kähkönen (1), Kuralt – Mihály Ákos, Sárpátki, Szita. Edző: Antti Karhula
KLAGENFURT: DAHM – Unterweger, GREGORC (2) – Würschl, SCHUMNIG (1) – Maier, Kernberger – Steffler, S. Witting – Ticar (1), Koch (1), PETERSEN 4 – Ganahl, Hunderpfund, Bischofberger – S. Geier, Haudum, M. Geier – M. Witting, Obersteiner, Sticha. Edző: Petri Matikainen
Kapura lövések: 27–37
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Antti Karhula:
– Nem akarunk a problémáink mögé bújni, és nem is játszottunk rosszul, akár három pontot is szerezhettünk volna. Működtek a kitöréseink, megvoltak a helyzeteink is, de a védekezőharmadban nem figyeltünk eléggé, mert nyilván fáradtunk és nem tudtunk eleget cserélni. Nem örülök, ám folyamatban gondolkodunk, és a jó irányba tartunk.
Petri Matikainen: – Kicsit jobban hokiztunk, mint legutóbb, de még nem vagyok elégedett, sok volt az eladott korongunk. Viszont türelmesebben játszottunk, az egyenlítés után sem pánikoltunk, és amikor elkezdtünk háromsorozni, beindultunk. Itt sosem könnyű nyerni, úgyhogy nem mindennapi sikert arattunk. A kapuban Dahm, elöl Petersen is remekelt, ilyen bravúrokkal lehet nyerni, ha a teljesítményünk közepes.

 

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 2 2 12–5 +7 6
2. Linz 3 2 1 9–6 +3 6
3. Klagenfurt 3 2 1 8–6 +2 6
4. Innsbruck 3 2 1 9–10 –1 6
5. Salzburg 1 1 6–1 +5 3
5. Bozen Südtirol 1 1 6–1 +5 3
7. Graz 3 1 2 7–8 –1 3
8. Dornbirn 3 1 2 4–8 –4 3
9. Fehérvár AV19 2 2 5–10 –5 0
10. Bratislava 1 1 2–7 –5 0
11. Villach 2 2 4–10 –6 0
2020.10.12 14:23:44

Jégkorong H. Á.

A szlovák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban érdekelt DVTK Jegesmedvék bajnoki menetrendje.

2020.10.12 13:33:09

Jégkorong H. Á.

Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokságban szereplő Fehérvár AV19 bajnoki menetrendje.

2020.09.10 14:56:48

Jégkorong H. Á.

A magyar bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokság alapszakaszának menetrendje, eredményei.

2020.07.29 22:09:38

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A jobbtól nem szégyen tanulni elv a magyar hokiban valós.

2020.07.24 22:06:55

Jégkorong KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Történelmi fordulópont, amikor az utolsó kétkedő hangok is végérvényesen elhallgatnak.