ICEHL: az 59. percben esett góllal kapott ki a Fehérvár

K. Zs.K. Zs.
2022.09.23. 21:44
null
Gleason Fournier (balra) ütötte a fehérváriak első gólját (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Fehér Gábor)
Háromszor is hátrányba került, és harmadszor már nem tudott egyenlíteni a Fehérvár: a vendég Olimpija Ljubljana 1:02 perccel a vége előtt ütött góllal 3–2-re megnyerte a két csapat mérkőzését az osztrák bázisú  jégkorongbajnokság (ICEHL) pénteki játéknapján.

 

Kevés kapura lövéssel, több ljubljanai kísérlettel, de gól nélkül pergett le az első húsz perc, és nem sok híja volt, hogy a már inkább magyar lehetőségeket hozó második periódus után is 0–0 maradjon az állás. Csakhogy mintegy fél perccel a dudaszó előtt Aleksandar Magovac korongot szerzett a fehérvári kapu előtt, és kihasználta a nagy lehetőséget.

A harmadik harmad elején Gleason Fournier emberelőnyből gyorsan egyenlített, azaz kezdődhetett minden elölről, aztán a játékrész derekán Joseph Garreffa szólóból újra a szlovénokat juttatta előnyhöz. Vértes Nátán is hiába egyenlített a kaput megkerülve, ugyanis 58:58-nál Tadej Cimar betalált – és ez a vezetés már kitartott a végső dudaszóig, így a Volán elvesztette idénybeli első hazai ICEHL-bajnokiját.

OSZTRÁK JÉGKORONGLIGA (ICEHL)
Hydro Fehérvár AV19–Olimpija Ljubljana (szlovén) 2–3 (0–0, 0–1, 2–2)

Székesfehérvár, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 2026 néző. V: Trilar, Fichtner, Zgonc, Kis-Király.
Fehérvár AV19: Roy – Stipsicz, Horváth Milán / Fournier 1, O'Brien / Betker, Szabó / Mihály, Dobmayer – Newell, Hári, Kuralt / Findlay (1), Sarauer, Petan / Vértes 1, Bartalis, Terbócs / Ambrus G., Németh K., Ambrus Cs. Edző: Kevin Constantine
HK Olimpija: Morrone – Stojan, Neill / Erving, K. Cepon / M. Cepon, Magovac 1 / Klofutar, Mehle – Sturm, Cimzar 1, Sodja / Garreffa 1, Kalan (1), Koblar / Pance (1), Bericic, Zajc (1) / Dodero, Simsic, Kapel. Edző: MitjaSivic
Kapura lövések: 18–19
Gól – emberelőnyből: 2/1, ill. 3/0

További eredmények
Graz–Innsbruck 1–6
Vienna Capitals–Klagenfurt 0–4
Bozen Südtirol–Linz 2–1
Asiago–Salzburg 3–5

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Innsbruck 3 3 16–4 +12 9
2. Bozen Südtirol 3 3 9–2 +7 9
3. Salzburg 3 3 11–5 +6 9
4. Villach 3 1 2 11–11 0 3
5. Klagenfurt 3 1 2 7–7 0 3
6. Fehérvár AV19 3 1 2 7–8 –1 3
7. Pustertal Wölfe 2 1 1 5–6 –1 3
8. Graz 3 1 2 7–9 –2 3
9. Olimpija Ljubljana 2 1 1 4–6 –2 3
10. Linz 3 1 2 3–7 –4 3
11. Vorarlberg 3 1 2 7–12 –5 3
11. Asiago 3 1 2 7–12 –5 3
13. Vienna Capitals 2 2 1–6 –5 0
Legfrissebb hírek

A DEAC a BJA HC-vel csap össze férfi jégkorong ob I döntőjében

Jégkorong
8 órája

ICEHL: a Salzburg elvitte a pontokat Székesfehérvárról

Jégkorong
2026.02.25. 21:58

Innsbruckban is nyert a Ferencváros, hibátlan hétvégét zárt az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.02.21. 20:38

A Ferencváros nyert, a Fehérvár vezetett, de kikapott az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.02.20. 22:24

Izgalmas hajrá vár a magyar csapatokra az ICEHL-ben

Jégkorong
2026.02.18. 10:34

Erdély Csanád bízik benne, hogy a Fehérvár elkezd felfele lépkedni a tabellán

Jégkorong
2026.02.16. 07:51

Osztrák hokiliga: nagy pofont kapott a Ferencváros hazai pályán a Graztól

Jégkorong
2026.02.15. 18:16

Osztrák jégkorongliga: fontos pontokat vitt el a Villach az FTC otthonából

Jégkorong
2026.02.14. 21:24
Ezek is érdekelhetik