Erste Liga: sima győzelemmel rajtolt a Csíkszereda és a GyHK

Vágólapra másolva!
2022.03.03. 20:07
null
Az alapszakaszt pontkirályként záró Szkacskov (jobbra) ezúttal csöndes meccset zárt (Fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda)
A hazai központú nemzetközi jégkorongbajnokság (Erste Liga) rájátszása negyeddöntőjének első mérkőzésén a címvédő és alapszakaszgyőztes SC Csíkszereda a MAC Újbudát, az alapszakaszban 4. helyen záró Gyergyói HK pedig a Brasov Wolvest győzte le 4–1-re.

 

Az alapszakaszt címvédőként megnyerő Csíkszereda némi meglepetésre a lehető legerősebb ellenfelet választotta magának a hétfői ellenfélválasztáson, vagyis az ötödik helyen zárt MAC Újbudát, és a fővárosiak két harmadon át tartották is magukat, Sofron István aztán a záró 20 percben megrázták magukat. A magyar válogatott támadója az első harmad vége előtt nem sokkal gólpasszal járult hozzá David Stach szerencsés góljához, majd a MAC a második játékrész vége előtt röviddel tudott Schleckmann Márk emberelőnyös góljával – tegyük hozzá, a látottak alapján a 2–0-s hazai előny közelebb állt a valósághoz, mint az 1–1. A záró részben viszont gólokban is kifejezhetővé vált a Csíkszereda fölénye, Becze Tihamér után Péter Balázs is betalált, a 4–1-es hazai győzelmet jelentő végeredményt üres kapuba találva Jamison Milam állította be fél perccel a vége előtt.

A nap másik meccsén tiszta erdélyi párharcot rendeztek, a Gyergyó a Csíkszeredához hasonlóan 4–1-re győzött a Brassó ellen. Ez a mérkőzés annyiból másképpen alakult, hogy itt már az első 20 percben láthatott két gólt a közönség – és sok ütközéssel járó fizikális játékot. A hazai fölényt szép szólója végén Szigeti Ákos váltotta gólra, de Niklas Huard egy bekotort koronggal egyenlített a harmad középső részén. Ezzel viszont a vendégek el is lőtték minden puskaporukat, a hátralévő időben már csak a hazaiak szereztek gólokat. Előbb a középső harmad végén Császár Hunor volt eredményes, majd a harmadik elején Bodó Christopher szerzett emberhátrányból gólt, a végeredményt pedig Silló Arnold állította be az utolsó tíz perchez közeledve.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
CSÍKSZEREDA (romániai)–MAC HKB ÚJBUDA 4–1 (1–0, 0–1, 3–0)
Csíkszereda, 1100 néző. V: Gergely, Sikó, Bandi (romániaiak), Crisan (román).
CSÍKSZEREDA: ADORJÁN A. – Kubát, Kuljas / MILAM 1, O’Connor (1) / Gecse, Láday / Farkas T., Salló A. – Becze T. 1, Lapenkov (1), Taratuhin / Szkacskov, SOFRON (1), Stach 1 / Péter B. 1, RÉSZEGH T. (1), Rokaly Sz. (1) / Fodor Cs., Reisz, Rokaly N. Edző: Rico Rossi
MAC: Bálizs – Garát, Pozsgai (1) / Tóth Gergely, Macaulay / Dóczi, Csollák / K. Varga – SCHLEKMANN 1, Galoha, Dansereau (1) / Ritter, Molnár B., Pápa / Tóth R., Kreisz B., Izacky / Djumic, Stevens, Klíma. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 43–30.
Gól – emberelőnyből: 7/0, ill. 3/1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Csíkszereda javára.

GYERGYÓI HK (romániai)–BRASOV WOLVES (romániai) 4–1 (1–1, 1–0, 2–0)

Gyergyószentmiklós, 725 néző. V: Pálkövi Zs., Soós, Balla, Muzsik.
GYERGYÓ: RINNE – HAARANEN, Kozma Zs. (1) / Fejes, Saari / Ferenc-Csibi, Imre / Györfy, Sándor-Székely – BODÓ 1, CSÁSZÁR 1, B. ORBÁN (2) / Sárpátki (1), Tranca, Vincze P. (1) / Silló 1, Szabó K., SZIGETI 1 / Benedek, Péter Zs., Vincze G. Edző: Szilassy Zoltán
BRASSÓ: Tőke – Boriszenko, Csernyuk / MacDonald, Williams (1) / Bors, Raszulov / Gajdó T., R. Vasile – Gliga, Machala, Valchar / Huard 1, Hunt, Schaber / Kovács M., Molnár Zsombor, Zagidullin / Buda, Gajdó B., A. Vasile. Edző: Dave MacQueen
Kapura lövések: 38–31.
Gól – emberelőnyből: 5/0, il. 2/0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Gyergyó javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik