Erste Liga: ismét kikapott a DVTK, a Győr hosszabbításban bukott

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2021.10.28. 21:17
null
A diósgyőriek sorozatban a tizedik mérkőzésükön szenvedtek vereséget (Fotó: DVTK)
A DVTK 3–1-re kikapott a Gyergyótól a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján.

 

Nem a legjobb mostanában DVTK-játékosnak lenni – immár jégkorongban sem.

A mögöttünk hagyott sikerévekhez képest az idén teljes koncepcióváltáson és fiatalításon áteső miskolci csapat nagyon mély gödörbe került. Noha a csütörtök esti, Gyergyó elleni meccsén jól játszott, és sok lehetőséget alakított ki, változatlanul gyatra helyzetkihasználását és a rutintalanság számlájára írható, a védekezőharmadban elkövetett hibáit a listavezető megbüntette, így Tokaji Viktor együttese egymás után a tizedik vereségét szenvedte el! A miskolciak annak örülhetnek, hogy egyre több saját nevelésű fiatal kap lehetőséget. Az erdélyiek ellen például a 19 éves Gratzl Gellért volt a cserekapus, míg a 18 éves Illés Márton bemutatkozott élete első felnőttmeccsén.

Az ország másik végében roppant fordulatos és izgalmas mérkőzést vívott egymással a Győr és a Csíkszereda. A címvédő székelyek tíz perc után már kettővel mentek a gólfelelős Becze Tihamér és a cseh bekk, Karel Kubát góljával, ám a győriek szépen összeszedték magukat, és a záró harmadra már ők vonulhattak ki 3–2-es vezetéssel. A Sportklub nagy nyomása aztán fórban góllá érett, a túlórában pedig ismét Becze volt az egyik főszereplő: tökéletes passzából Péter Balázs nyerte meg a meccset a Sportklubnak egy kettő az egy elleni kontra végén.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DVTK JEGESMEDVÉK–GYERGYÓI HK (romániai) 1–3 (0–1, 1–1, 0–1)
Miskolc, 590
néző. Vezette: Németh M., Soós D., Pályi-Kiss, Kis-Király
DVTK: Duschek – Hyvärinen, WEHRS / Szirányi B., Doetzel / Kiss R., Hadobás / Farkas O. – Walker, GALANISZ (1), ELGESTAL 1 / Miskolczi, Ritó, Galajda / Szabad, Vojtkó, Mattyasovszky / Illés M., Farkas M., Mihalik. Edző: Tokaji Viktor
GYERGYÓ: RINNE – Ferencz-Csibi, Kozma Zs. / Fejes, Saari / Györfy (1), Todor / Péter Zs. – BODÓ 1 (1), B. ORBÁN (2), SYLVESTRE (1) / Sárpátki (1), Szigeti, Vincze P. 1 / Bíró, SILLÓ 1, Vincze G. / Benedek R., Lázár K., Sándor-Székely. Edző: Szilassy Zoltán
Kapura lövések: 32–26
Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor:
– Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk, mi pedig a gödör aljáról próbáltunk kijönni. Az eredmény egészen jó a listavezetővel szemben, de a győzelem továbbra is hiányzik belőlünk. Hiába küzdünk nagyokat, nem vagyunk képesek nyerni, pedig az eredmény a legfontosabb kellék.
Szilassy Zoltán: – Tisztában voltunk azzal, hogy ellenfelünk mindenáron nyerni akar, ennek ellenére nem estünk a miskolciak áldozatául, végig domináltunk és nagyszerű csapatmunkával rászolgáltunk a sikerre.

UNI GYŐRI ETO HC–SC CSÍKSZEREDA 3–4 (1–2, 2–0, 0–1, 0–1) – hosszabbítás után
Győr, 520
néző. Vezette: Kincses, Rencz, Kedves, Szabó Dávid
GYŐR: Tóth K. – KMEC (1), Vas Márk / Bukor 1, Kováts / Bugár, Tornyai – Dézsi Bence, Schmál, TURBUCZ (1) / CZAKÓ (1), Léránt, Szlama / Madácsi, PÁTERKA 2, Szalma (1) / Majoross B., Mesterházy. Edző: Revák Zoltán
CSÍKSZEREDA: Adorján A. – KUBÁT 1, Salló A. (1) / KULJAS (1), Láday / Gecse, Reisz – PÉTER B. 1 (1), Rokaly Sz. (1), Sofron / BECZE T. 1 (1), Bíró T., Rokaly N. / Fodor Cs., SZKACSKOV 1, Stach / Casaneanu, Péter A. Edző: Hozó Levente
Kapuralövések: 37–43
Gól – emberelőnyből: 3/0 ill. 5/1

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Gyergyói Hoki Klub 13 9 2 2 59–38 +21 31
2. SC Csíkszereda 13 8 1 2 2 56–37 +19 28
3. MAC HKB Újbuda 11 7 2 2 48–20 +28 27
4. FTC-Telekom 11 8 1 2 36–21 +15 25
5. Újpesti TE 11 5 3 2 1 32–20 +12 23
6. Brasov Wolves 13 7 1 5 61–41 +20 22
7. UNI Győr ETO HC 12 6 1 5 45–36 +9 19
8. Debreceni EAC 12 3 1 8 40–50 –10 10
9. DVTK Jegesmedvék 14 2 1 11 28–51 –23 8
10. Titánok 13 1 1 11 25–63 –38 5
11. Dunaújvárosi Acélbikák 11 1 10 19–72 –53 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik