Erste Liga: hat góllal nyert a listavezető MAC HKB Újbuda

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2020.11.29. 20:28
null
Nagy Krisztián (középen) két gólt szerzett Dunaújvárosban (Fotó: Micheller Szilvia, archív)
A listavezető MAC HKB Újbuda kiütéses, 6–0-s győzelmet aratott a Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Brassó 7–3-ra nyert a Vasas ellen, míg a Gyergyó az Újpest, a DEAC pedig a Fehérvári Titánok ellen szerezte meg a három pontot.

 

Immár a Gyergyó kispadján fogadta Szilassy Zoltán az Újpestet, amelyet több mint öt éven át, 2014 nyarától egészen tavaly szeptemberig irányított. Vasárnap este hazai jégen győzelmet ünnepelhetett előző csapata ellen, a két együttes ezzel helyet is cserélt a tabellán.

A listavezető MAC ellenben idegenben ütötte ki a pocsék formában lévő és minden szempontból egyre mélyebbre zuhanó Dunaújvárost, amely így hatmeccsesre nyújtotta vereségszériáját, és amelynek háza táján lassan érik valamiféle változás. A Brassó és a DEAC egyaránt papírforma-győzelemmel tartotta otthon mindhárom pontot.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA, ALAPSZAKASZ

DAB–MAC HKB ÚJBUDA 0–6 (0–5, 0–1, 0–0)
Dunaújváros, zárt kapuk mögött.
Vezette: Kincses, Mach, Mizsák, Dorner
DAB:Hughson (Pinczés B.) – Dósa, Phillips – Kovács B. Z., Nilsson – Hruby, Mestyán – Gebei B., Jakabfy – Azari, Mazurek, Tamás I. – Dansereau, St. Pierre, Szappanos – Pihlqvist, Pinczés, Török – Gebei G., Németh P., Pozsár. Edző:David Leger
MAC:BÁLIZS
Pozsgai (1), Dóczi1– Macaulay1,Jászai – Garát (1), Bugár – Csollák – Sofron I. (1), NAGY KRISZTIÁN2,Molnár B. – BRANCE ORBÁN1(1), KREISZ (1), TERBÓCS1(2) – Kedves R. (1), Majoross B., Lőczi – Szalmás, Ritter, Strenk O. Edző:Kangyal Balázs
Kiállítások:12 perc, ill.12 perc + 10 perc fegyelmi (Sofron I.)
Kapura lövések:42-46
MESTERMÉRLEG
David Leger:– Nagyon rosszul kezdtük az első harmadot, rendre lemaradtunk, s bár a kapuscsere után valamelyest feljavultunk, ekkor már nagyon nagy volt a hátrányunk. A második és harmadik harmadban küzdöttünk becsülettel, megvoltak a lehetőségeink is, de sajnos ezekkel sem tudtunk élni.
Kangyal Balázs:– Gyorsan, pontosan, jól kezdtünk, élesek voltunk, s nagyon jó arányban használtuk ki a lehetőségeinket és fórjainkat. A második harmad kissé hullámzó volt, a harmadikban viszont taktikusan játszottunk, jól őriztük a kapunkat.

GYERGYÓI HK (romániai)–ÚJPEST 3–2 (1–0, 1–0, 1–2)
Gyergyószentmiklós, zárt kapuk mögött. Vezette:
Korbuly, Soós, Bencze, Kövesi
GYERGYÓ:
COOKE Kozma, Trocinsky – Ferenc-Csibi(1),Podlipnik(1)– Nagy Cs., Raszulov – Lázár – KOSKIRANTA1,ST. AMANT1,PÉTER ZS.(1)– Csergő, E. Pance1,Silló A. – Benedek, Bíró G., Szigeti – Barabás, Elekes, Sára. Edző:Szilassy Zoltán
ÚJPEST:Duschek – Horváth A., Stadel – Selan, Varga A. – Kovács Attila, Szécsi –Bodó(2),M. Lamoureux1,Szabad – BENK1 (1),Sikorcin, Vincze P. – Godó, Nemes, Rafaj – Horváth Á., Kovács S. Edző:Virág Csaba
Kapura lövések:42–39
Kiállítások:4, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán:– A teljes hatvan percet nézve sokkal többet tettünk a győzelemért, nem lett volna igazságos, ha a rossz harmadik harmadbeli kezdésünk miatt pontokat veszítünk. Jó karaktert mutattunk, átvészeltük a nehéz perceket, és ha kicentizve is, de a végén egy remek egyéni alakítás után megérdemelt győzelmet arattunk!
Virág Csaba:– Az első két harmadban kétgólos hátrányba kerültünk, de maga a játékunk nem volt rossz. Sok hiányzónk volt, mégis pariban voltunk, több helyzet kidolgoztunk, de nem mentek be
Nyomás alá helyeztük az ellenfelet, megdolgoztunk az első gólunkért, a harmadik harmadunk kifejezetten jóra sikeredett, de ahogy a legutóbbi meccsünkön nekünk, úgy a végén most az ellenfélnek jött ki jobban a lépés.

CORONA BRASOV (romániai)–OPTEN-VASAS 7–3 (1–0, 4–0, 2–3)
Brassó, zárt kapuk mögött. Vezette:
Babic, Tímár, Kedves A., Vincze P. T.
BRASOV:Tőke – Carlson, McFadden(1)– Wilson, Dame-Malka(1)– Bors, Boriszenko – Haraga, Gajdó T. – Klempa(1),Gliga1,Valchar1 (1)– MOLNÁR ZS.1 (2),TRANCA1 (2),FINUCCI2– Mihály E., Molnár Z., Péter B. – A. Vasile1 (1),GAJDÓ B.(1),N. Vasile. Edző:Dave MacQueen
VASAS:Tóth K. (Sági Máté) – BUKOR1,Seregély Máté – Tornyai, Kováts – Léránt1 (1),Farkas B. – Vesutkin(1),SCHMÁL1 (1),Szlama – Csiki, Páterka, Szalma – Turbucz, Czakó, Bödök – Béres, Pápa B., Farkas M. Edző:Ladányi Balázs
Kapura lövések:59–26
Kiállítások:10, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
Dave MacQueen:– Az első két harmadunk tetszett, nem adtunk sok esélyt az ellenfélnek, jól és keményen játszottunk. A záró játékrészben megmutatkozott, miért olyan jó ez a liga: amint egy kicsit kiengedtünk, a Vasas gyorsan szerzett három gólt, ezért elismerés illeti.
Ladányi Balázs:
– A saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy a Brassó a liga egyik legerősebb csapata. Nagyon jól kezdtünk, de amint elkezdtek jönni a kiállítások, elfogyott az energiánk. A meccs felétől már fáradtak voltunk, és bár onnantól nem volt kérdés, ki nyer. Hogy az utolsó harmadban három gólt tudtunk lőni, nagyon sokat jelent nekünk!

DEAC–TITÁNOK 42 (1–0, 0–0, 3–2)
Debrecen, zárt kapuk mögött. Vezette:Kormos, Kókai, Mokrai, Schumacher-Kovács
DEAC:
Hetényi Z. – Kloz(1),Vokla – Berta(1),Filbrandt – Kiss R., Sándor F. – Bogesics –Izacky(2),Novotny1,Dalecky1– Kulesov1,Pesztunov(1),Hári N.(1)– Kiss P., Mazzag, Szűcs I. – Kozma F.1,Molnár D., Mihalik(1). Edző:David Musial
TITÁNOK:Gyenes – Ambrus, Reiter A. – Erdély B., McNulty – Dobmayer, Kóger B. –Luusianiemi1,Császár(1),Tiainen – Balogh B.1,Dézsi, Péter A. – Almási, Madácsi, Jakimcsuk – Németh K., Rétvfalvi, Vincze G. Edző:Kasper Vuorinen
Kiállítások:4, ill. 2 perc
Kapura lövések:39–31
MESTERMÉRLEG
David Musial:– Kérem a miniszterelnököt, engedje vissza a közönséget a lelátóra, mert szurkolók nélkül nehézkesen megy nekünk ez a játék. Összességében nem volt jó meccs, de örömteli számomra, hogy a debreceni nevelésű trió, a Kozma, Molnár, Mihalik csatársor kiválóan játszott.
Kasper Vuorinen:– Megvolt a lehetőségünk, hogy meglepetést szerezzünk. Két kiváló egyéni teljesítmény révén visszajöttünk a meccsbe a harmadik harmadban, a végjátékban azonban nem voltunk elég kemények és bölcsek ahhoz, hogy egyenlíteni tudjunk.

A bajnokság állása: 1. MAC HKB Újbuda 29 pont (12 meccs), 2. FTC-Telekom 25 (13 m), 3. Corona Brasov Wolves 23 (9 m), 4. DEAC 22 (12 m), 5. Gyergyói HK 18 (12 m), 6. UTE 13 (12 m), 7. SC Csíkszereda 10 (5 m), 8. Dunaújvárosi Acélbikák 7 (13 m), 9. Opten Vasas HC 6 (8 m), 10. Titánok 6 (10 m)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik