Erste Liga: edzőt váltott a címvédő Csíkszereda

MTI MTIMTI MTI
2022.11.23. 16:19
Edzőt váltott a jégkorong Erste Ligában címvédő SC Csíkszereda.

A székely klub szerdai bejelentése szerint a kanadai Tom Coolen veszi át Hozó Leventétől a csapatot. A gárda jelenleg a 6. helyen áll. Tom Coolen veszi át Hozó Leventétől a csapatot. A gárda jelenleg a 6. helyen áll.

Coolen – aki vasárnap ünnepelte 69. születésnapját – csaknem négy évtizedes edzői tapasztalattal érkezik Csíkszeredába. Olyan neves ligákban fordult meg eddig edzői karrierje során, mint – többek között – a német, a svájci, a finn, a dán, a szlovák, valamint az NHL tartalékbajnokságának számító AHL. Az NHL-ben a Buffalo Sabres másodedzője volt a 2014–2015-ös idényben. Ezen kívül öt idényen át volt az Európában játszó kanadaiakat tömörítő válogatott segédedzője, illetve 2012 és 2015 között az elitben szereplő lett nemzeti csapat másodedzője.

A szakember játékosmegfigyelőként is dolgozott az NHL-ben 2009 és 2011 között.

Coolen a szlovák élvonalban érdekelt Nagymihály (Dukla Michalovce) edzője volt november 3-ig.

A Csíkszereda az Erste Ligában legközelebb pénteken lép jégre, a 9. helyen álló UTE-t fogadja.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
15 órája

Erste Liga: Gajdó Tamás a nyolcadik brassói szezonjára készül

Jégkorong
2026.07.01. 19:26

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
2026.07.01. 10:15

Szabó István: A Ferencváros és az ETO a román bajnokságban is meghatározó lenne

Légiósok
2026.07.01. 09:34

Erste Liga: hosszabbított orosz hátvédjével a FEHA19

Jégkorong
2026.06.30. 16:31

Erste Liga: Farkas Roland marad a magyar bajnoknál

Jégkorong
2026.06.26. 11:02

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

Jégkorong: ponterős hátvédjével hosszabbított a DEAC, marad a Fradinál Horváth Milán

Jégkorong
2026.06.25. 18:09
Ezek is érdekelhetik