Erste Liga: „A FEHA19 kiszámíthatóbb, a többi csapatnál elég sok a rizikófaktor”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.02.18. 09:56
A jégkorong Erste Liga alapszakaszát megnyerő BJA HC a FEHA19-et választotta ellenfeléül a negyeddöntőre. A székesfehérvári fiatalok nagy meglepetésre söpréssel búcsúztatták a playinben a Debreceni EAC-ot, ennek ellenére a budapesti csapat úgy véli, a fehérváriak a legkiszámíthatóbbak a mezőnyből. 

„Hogyha az alapszakaszt nézzük, akkor valóban meglepetés a FEHA19 negyeddöntőbe jutása. De ha a játékot vagy a közös párharcainkat vesszük alapul, akkor az idény elején még viszonylag könnyű mérkőzéseket tudtunk velük játszani, ám az utolsó két találkozó már kifejezetten szoros volt. Azért választottuk őket, mert róluk van a legtöbb információnk, kiszámíthatóbbnak tartjuk őket, a többi csapatnál elég sok a rizikófaktor” – osztotta meg az NSO Tv-vel a választás miértjét Marton Tibor, aBJA HC másodedzője.

Ifj. Kovács Csaba, a FEHA19 általános igazgatója elmondta, meghozta a kellő önbizalmat a fehérvári fiataloknak a DEAC söpréssel való legyőzése a playinben, éhesek a sikerre. De két lábbal a földön kell maradniuk, hiszen az alapszakaszgyőztes BJA soraiban számos válogatott, világbajnokságot megjárt játékos található, és minőségi, a ponttáblázaton előkelő helyen álló légiósai vannak.

„Ők a párharc esélyesei, de azt megígérhetem, nem megyünk feltett kézzel a jégre.”

A két csapat szombaton kezdi meg a négy nyert meccsig tartó párharcot, a BJA HC 18 óra 10 perctől fogadja a FEHA19-et a Vasas Jégcentrumban.

ERSTE LIGA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Február 18., szombat
DVTK Jegesmedvék (3.)–FTC Telekom (5.) (Tv:M4 Sport+)
BJA HC (1.)–FEHA19 (10.)
Február 19., vasárnap
Gyergyói HK (2.)–DAB (9.)

Corona Brasov (4.)–SC Csíkszereda (6.)

Legfrissebb hírek

Erste Liga: walesi edző a Brassónál

Jégkorong
2025.07.30. 17:48

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
2025.07.29. 11:29

Horváth Bálint hazatért, és a BJAHC-hoz igazolt

Jégkorong
2025.07.25. 13:02

Vlagyiszlav Kulesov visszatér a DEAC-hoz

Jégkorong
2025.07.25. 11:54

Erste Liga: Mozer és Jeliszejev marad Debrecenben, Bucskin távozik

Jégkorong
2025.07.23. 18:29

Jégkorong Erste Liga: a BJA támadója visszatér az FTC-hez

Jégkorong
2025.07.20. 10:59

A versenyhelyzet növelésével lépne közelebb a mezőnyhöz a Dunaújváros

Jégkorong
2025.07.19. 11:25

Erste Liga: hosszabbított KHL-bajnokával a DEAC

Jégkorong
2025.07.17. 10:03
Ezek is érdekelhetik