EBEL: ez már átok! Az utolsó percben küldték padlóra a Fehérvárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.04. 19:51
null
Ez már átok… (Fotó: Földi D. Attila)
Az osztrák profi jégkorongbajnokság (EBEL) vasárnapi játéknapján a Fehérvár AV19 2–1-es vereséget szenvedett Linztől, amely a találkozó utolsó percében fordította meg a meccset.

 

Nincsenek jó formában a fehérváriak, Rob Pallin együttese zsinórban négy vereséget szenvedett az EBEL-ben, ráadásul Salzburgban hat gólt kaptak a magyarok.

„Néhány játékos számára sorsfordító lehet a vasárnapi összecsapás. Ideje előrelépniük azoknak, akik, bár sok jégidőt kapnak, de eddig keveset tettek hozzá játékunk eredményességéhez” – mondta a fehervarav19.hu-nak Rob Pallin a találkozó előtt.

A javítás sem tűnt egyszerű feladatnak, hiszen a Fehérvárra a tabella harmadik helyén álló Linz várt.

Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, mindkét együttes kilencszer vette célba a kaput, a gól azonban nem érkezett.

A második játékrészben már többet próbálkozott a hazai csapat, de a ziccerek így sem jöttek, végül azonban csak begyötörte az első gólt a Fehérvár: Ryan Martinelli pofozta a kapuba a korongot egy kis keveredés után, emberelőnyben (1–0).

A harmadik harmadban úgy tűnt, nem születik már újabb gól, a találkozó utolsó percében azonban csodát tett a Linz, és Andrew Jacob Kozek (1–1), valamint Sébastien Piché emberelőnyös találatával (1–2) – valamint hathatós játékvezetői segítséggel – megfordította a meccset az osztrák csapat.

Ezzel már ötmeccsesre duzzadt a fehérvári vereségsorozat.

JÉGKORONG, EBEL
Fehérvár AV19–Linz FEHÉRVÁR AV19–BLACK WINGS LINZ (osztrák) 1–2 (0–0, 1–0, 0–2)
Székesfehérvár, 3012
néző. V: Dremelj, Zrnic (mindkettő szlovén), Németh M., Soós D.
FEHÉRVÁR: RAJNA – Szirányi B., Wehrs, Vincze P., Benk, Kóger D. – Varga A., MARTINELLI 1, Sárpátki, FRANCIS (1), Connolly (1) – Reiter A., Szaller, Nagy G., Sikorcin, Kovács Cs. – Becze, Kocsis, Szabó P. K. Edző: Rob Pallin
LINZ: OUZAS – Piche 1, Dorion, DaSilva, B. McLean (1), KOZEK 1 – Palin, Altmann, Hofer, Hisey, Latendresse – Mitterdorfer, R. Lukas, Gaffal, Oberkofler, Spannring – Mayrhauser, Fechtig, Moderer, P. Lukas, Göhringer. Edző: Rob Daum
MESTERMÉRLEG
Rob Pallin: –
Ez a csapat nemhogy három, de háromnál is több pontot érdemelt volna ezen a meccsen. Egyszerűen nem találok szavakat! Szeretnék okosat mondani, de nem tudok, borzasztóan nehéz megemészteni, ami történt. A Linz folyamatosan csalt a cseréknél, rendre hat játékosa volt a jégen – érdekes módon azt nem vették
észre a játékvezetők, nálunk meg láttuk, mit műveltek a végén... Sosem láttam még ilyet. Végigdolgoztuk a meccset, elképesztően keményen játszottunk, mégis ez lett a „jutalma". Nem tudom elmondani, mennyire csalódott vagyok.
Rob Daum: – Az első két harmadban nagyon gyengén játszottunk, rossz volt a hozzáállásunk, és nem volt meg a megfelelő keménységünk. A záró játékrészre aztán felszívtuk magunkat, folyamatos nyomás alá helyeztük a fehérváriakat, akik a végén
rengeteg kiállítást szedtek össze, és ezt ki tudtuk használni. Drámai végjátékban tudtuk elhozni mindhárom pontot.

Salzburg–Villacher 1–3
Dornbirn–TWK Innsbruck 5–1
Bozen–Klagenfurt 1–3
Znojmo–Olimpija Ljubljana 7–2
Vienna Capitals–Fraz 99ers 5–1

Az állás
1. Znojmo 8 7 1 33–14 +19 21
2. Vienna Capitals 8 4 2 2 33–22 +11 16
3. Linz 8 5 1 2 19–15 +4 16
4. Klagenfurt 8 4 1 1 2 26–21 +5 15
5. Dornbirner 8 4 4 20–21 –1 12
5. Bozen 8 3 1 1 3 20–21 –1 12
7. Salzburg 8 3 1 1 3 27–29 –2 12
8. Innsbruck 8 3 1 4 16–21 –5 11
9. Villach 8 2 1 1 4 16–19 –3 9
10. Fehérvár AV19 8 2 1 5 16–23 –7 8
11. Olimpija Ljubljana 8 1 1 2 4 18–26 –8 7
12. Graz 8 1 2 5 11–23 –12 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik