Először kapott ki a Volán Ted Denttel a kispadján

Az edzőváltás óta két győzelem és öt szerzett pont a Volán mérlege, a Bolzanót szétlövéssel, míg a Ferencvárost négy góllal, a rendes játékidőben győzte le a Fejér vármegyei alakulat. Ted Dent irányításával javuló formát mutat a Fehérvár, vasárnap az első idegenbeli bajnokiján állhatott a kispad mellett a kanadai szakember. A feladat nem tűnt egyszerűnek, hiszen a címvédő, a Bajnokok Ligájában a rájátszásba bejutó Red Bull Salzburg várt az együttesre. Ugyanakkor a két csapat egyszer már találkozott egymással Székesfehérváron, akkor a Volán az utolsó másodpercekben esett góllal és Horváth Dominik remek kapusteljesítményével nyerni tudott.
Úgy tűnt, az első egymás elleni mérkőzés tapasztalataira épített Dent, hiszen az irányítása alatt először kezdett Horváth a kapuban, a keretből a sérült Falus Ádámon és Ambrus Csongoron kívül ezúttal Magosi Bálint maradt ki. Alaposan bekezdett a Salzburg, sokat járt a korong a magyar harmadban, az első igazán nagy lehetőség Peter Schneider előtt adódott, de Horváth résen volt, amikor a támadó meg akarta kerülni a kaput. Az idő előrehaladtával egyre inkább kijött a szorításból a Fehérvár, ám gólt az osztrákok szereztek. A 16. percben Troy Bourke játszotta vissza a kapu mögül a lendületben érkező Florian Baltram elé a korongot, aki Horváth mamutja és a vas között belőtte a helyzetet.
A második játékrészt nagy lendülettel kezdték a felek, az első percekben Joel Messner kék vonalról eleresztett löketét blokkolták a hazaiak, Brandon Coe lépett ki a pakkal, de Horváth remekül szúrt ki a bárddal a ziccer közben. Ebben a harmadban többet támadott a Fehérvár mint az elsőben, emberelőnybe is kerültek a vendégek, de nem sikerült élni a lehetőséggel. Négy perccel a szünet előtt kettőre növelte előnyét a Salzburg, emberelőnyben Michael Raffl a szélről betörve ért bele a kapu előtt egy lövésbe, bár Messner érezte a veszélyt és a támadó nyakán volt, de nem tudta megakadályozni a gólt. Mielőtt lepergett volna az óra, még egyszer betaláltak a hazaiak, de a fehérvári kispad élt a challenge jogával, mint kiderült remek érzékkel, ugyanis hosszú videózás után kapusakadályozás miatt érvénytelenítették a találatot.
A harmadik harmad elején a salzburgiak tettek róla, hogy kétgólos hátrányban lévő Volán ne dédelgessen a felzárkózással kapcsolatos álmokat, három és fél perc alatt kétszer is betaláltak a hazaiak, először Michael Raffl, majd a testvére, Thomas is eredményes volt. Nem omlott össze a Fehérvár, és bár a Salzburg játszott fölényben, Terbócs István révén az utolsó percekben sikerült a szépítés. A Volán 4–1-es vereséggel távozott Ausztriából.
ICEHL, ALAPSZAKASZ
RED BULL SALZBURG–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 4–1 (1–0, 1–0, 2–1)
Salzburg, 3015 néző. V: Holzer, Nikolic, Fleischmann, Weiss
SALZBURG: TOLVANEN – Stephens, Hörl / Nienhuis (2), Lewington / Robertson, Rebernig / Böhm, Kirchebner – T. RAFFL 1, Nissner, Schneider (1) / M. RAFFL 2, St. Denis (1), COE (2) / Thaler (1), BALTRAM 1, Bourke (1) / Kraus, Auer, M. Huber. Edző: Manny Viveiros
FEHÉRVÁR: Horváth Dominik – Andersen, MESSNER / Stipsicz, Campbell / Kiss R., Stajnoch / Horváth Donát (1) – Archibald, Bartalis, Cheek / Erdély, Hári, Kuralt / Kulmala, Richards, Rymsha / Mihály, Németh K., TERBÓCS 1 / Varga B. (1). Edző: Ted Dent
Kapura lövések: 44–29. Emberelőny-kihasználás: 5/1, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Ted Dent: – A harmad harmad legelső percében gólt kaptunk, ami nagyon fájó pillanat volt, hiszen, bár kétgólos hátrányban voltunk, úgy éreztem, meccsben vagyunk. Megbeszéltük a játéktervünket az utolsó húsz percre, de ez átíródott. Előtte emberhátrányban kaptunk gólt a játékrész végén, nehéz az ilyen szituáció, az utolsó harmadra továbbvitték a lendületet. Megtettük, amit lehetett, küzdöttünk a mérkőzés végéig.
TOVÁBBI VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
Voralberg–Linz 4–5
Villach–Vienna 3–2
Graz–Innsbruck 3–2
Olimpija Ljubljana–Klagenfurt 2–5
| AZ ICEHL ÁLLÁSA | M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P |
| 1. Pustertal Wölfe | 19 | 11 | 2 | 2 | 4 | 64–47 | +17 | 39 |
| 2. Olimpija Ljubljana | 19 | 9 | 4 | 2 | 4 | 89–59 | +30 | 37 |
| 3. Graz | 18 | 8 | 3 | 5 | 2 | 62–44 | +18 | 35 |
| 4. Klagenfurt | 18 | 9 | 3 | 2 | 4 | 57–45 | +12 | 35 |
| 5. Villach | 17 | 9 | 1 | 2 | 5 | 58–50 | +8 | 31 |
| 6. Bozen Südtirol | 17 | 9 | 1 | 2 | 5 | 63–43 | +20 | 31 |
| 7. Salzburg | 18 | 7 | 2 | 3 | 6 | 52–45 | +7 | 28 |
| 8. Linz | 18 | 6 | 3 | – | 9 | 59–58 | +1 | 24 |
| 9. Fehérvár AV19 | 19 | 6 | 2 | 2 | 9 | 40–61 | –21 | 24 |
| 10. FTC | 19 | 6 | 1 | 4 | 8 | 53–65 | –12 | 24 |
| 11. Vienna Capitals | 18 | 5 | 2 | 2 | 9 | 48–60 | –12 | 21 |
| 12. Innsbruck | 19 | 2 | 4 | 1 | 12 | 48–81 | –33 | 15 |
| 13. Vorarlberg | 19 | 2 | 2 | 3 | 12 | 37–72 | –35 | 13 |








