Szilassy Zoltán: Kicsivel több edzésidőnk és pihenőnk volt, mint a Brassónak

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
2026.04.09. 13:10
null
Szilassy Zoltán már az idény előtt megjósolta a döntő résztvevőit (Fotó: Dömötör Csaba)
Csütörtök este az alapszakasz első helyén záró Corona Brasov a címvédő Gyergyói HK-t látja vendégül az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén. A találkozó előtt a gyergyóiak vezetőedzője, Szilassy Zoltán nyilatkozott lapunknak.

Bár az időjárás egyre jobban tavaszodik és melegszik, a jégpályákon most dőlnek el igazán a lényegi kérdések. Az Erste Ligában is az évad legfontosabb része következik, a döntő, amelyet ezúttal a Corona Brasov, valamint a Gyergyói HK vív meg egymással. Mindkét együttes más-más utat járt be ebben az évadban.

Címvédőként a Gyergyói HK ezúttal is jó esélyekkel vágott neki szeptemberben a bajnokságnak, majd sokáig veretlenül is vezette az Erste Ligát. Ám később kisebb hullámvölgybe került, elveszítette az első helyét a Brassóval szemben. A hullámzó teljesítménynek meglett a következménye, februárban edzőváltás történt, Markus Juurikkala távozott, helyét pedig a tulajdonosi kör döntése alapján a sportigazgató, Szilassy Zoltán vette át. Az ő irányításával kiegyensúlyozottabb lett az együttes, és végül a második helyen zárta az alapszakaszt. A negyeddöntőben a Csíkszeredát búcsúztatta a Gyergyó, míg az elődöntőben a DVTK-t, a két párharc alatt mindössze egy meccset veszítettek a piros-fehérek.

A Brassó miután átvette a vezetést az Erste Ligában, már nem engedte ki az elsőséget a kezéből, magabiztosan várhatta a rájátszást. A negyeddöntőben kisöpörte a FEHA19-et, majd a legjobb négy között a BJA HC következett. Ez a párharc nagy csatát hozott, a brassóiak az első két találkozó után kisebb bajba keveredtek, hiszen az egyik hazai összecsapást elbukták. Később egyet nyertek Magyarországon, majd a széria ötödik találkozóját Brassóban megint elveszítették. Innen is felálltak Kóger Dánielék, először a Tüskecsarnokban, majd hazai pályán verték meg a BJA-t és vgül bejutotta a fináléba. 

„Felfokozott a várakozás, az idény lényegi részének a leglényegesebb időszakához, a végjátékhoz értünk – mondta a Nemzeti Sportnak Szilassy Zoltán, a Gyergyói HK vezetőedzője. – Még az évad rajtja előtt nyilatkoztam, hogy feltehetőleg a Gyergyó-Brassó-BJA hármasból kerülhetnek ki a döntős csapatok. Ezt igazolta, hogy a másik ágon az elődöntőben a BJA milyen kiélezett párharcot vívott a Brassóval, a hosszabb pad döntött a Corona javára. A két legjobb együttes vívja a döntőt, ezt látszódott az alapszakaszban is.”

A Gyergyói HK már egy ideje pihenhet, hiszen öt találkozó alatt abszolválta az elődöntőt, a  Brassó vasárnapig mérkőzéseket játszott, a BJA elleni széria hét találkozóig ment el. Ilyen szituációban mindig adódik a kérdés, előnyt jelent a több pihenő, vagy a meccsritmus adhat pluszt a párharc elején. 

„Mindegyiknek van előnye és hátránya. Ők ritmusból jönnek, három napjuk volt pihenésre és edzésre. A sérülések rendbetételére nekünk volt több időnk, ez lehet előny, nekik meg a meccsritmus lehet plusz, de ezek kiegyenesednek. A DVTK elleni elődöntőbe ugyanígy mentünk bele, és ott az első mérkőzést elveszítettük, de nem a meccsritmus miatt, hanem mert olyan hibákat követtünk el, amelyeket nem szabadott volna. Szeretnénk a frissességünket kihasználni. Kicsivel több edzésidőnk és pihenőnk volt, a Brassó szériája elhúzódott. Megpróbáltuk maximálisan kihasználni a rendelkezésre álló időt, ez jól sikerült. Húsvétkor is végig edzettünk, kicsit talán keményebb, kondicionálisabb gyakorlásokat tartottunk, hogy szárazon és jégen is tegyünk kicsit a raktárba.”

Érdekesség, hogy 2023 óta az a bajnok az Erste Ligában, aki végül a rájátszás valamelyik pontján a győztesen került ki a Brassó–Gyergyó párharcból. Egymás ellen még nem döntőzött az Erste Ligában a két fél, de jól ismerik egymást, hiszen a magyar központú bajnokság mellett a román küzdelmekben is találkoztak már párszor ebben az évadban.

„Sok új dologgal nem szolgálhatunk egymásnak, de azért lehetnek apró részletek, amelyeket elő lehet húzni a tarsolyból. Apróságok dönthetnek egy ilyen döntőben, kapusteljesítmény, fegyelmi kérdések, kiállítások száma, egészségügyi állapot.”

ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
17.30: Corona Brasov (romániai)–Gyergyói HK (romániai) (Tv: M4 Sport)
A döntő játéknapjai: április 9., 10., 13., 14., 16.*, 18.*, 20.*
*ha szükséges

 

Legfrissebb hírek

Másodikként a Brassó jutott be az Erste Liga döntőjébe

Jégkorong
2026.04.05. 19:08

Erste Liga: visszavonul a DVTK csapatkapitánya

Jégkorong
2026.04.04. 18:46

A hetedik, brassói meccs dönt a második döntősről az Erste Ligában

Jégkorong
2026.04.03. 20:39

Erste Liga: a DVTK kiejtésével döntős a Gyergyó, tartalékosan is lépéselőnybe került a BJA Brassóban

Jégkorong
2026.04.01. 19:46

Erste Liga: bemelegítés alatt verekedtek, négymeccses eltiltást kaptak – videó

Jégkorong
2026.04.01. 10:17

Újabb győzelmével már a döntő kapujában a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.03.30. 21:27

A BJA HC hosszabbítás után került előnybe, a Gyergyó idegenben győzött az Erste Liga elődöntőjében

Jégkorong
2026.03.29. 20:30

Erste Liga: a DVTK-nak óriási motiváció az elődöntő

Jégkorong
2026.03.29. 12:01
Ezek is érdekelhetik