Jó hangulatban készül női hokiválogatottunk a hazai vb-re

A Vasas Jégcentrum környékére érve nem nehéz észrevenni, hogy a budapesti rendezésű női divízió 1/A-s világbajnokság már a nyakunkon van, vasárnap bedobják a pakkot. Nem csoda, hogy a magyar válogatott már nagy erőkkel készül, több mint két hete gyakorol együtt a keret, a lányok pedig túl is vannak az első felkészülési mérkőzésükön, a vb-rivális Kínát verték meg magabiztos játékkal 5–0-ra.
Szerdán sem unatkozott az együttes, a délutánt csapatfotózással kezdte, majd közben érkeztek a média képviselői, a „kötelezők” után pedig korcsolyát húztak a játékosok, és edzésre jelentkeztek. A hangulatra nem lehetett panasz, a fotózáson és az interjúk során is vidám és önfeledt volt mindenki.

A női jégkorong-válogatott edzése (Fotók. Török Attila)
„Szeretjük ezeket a programokat, de mellette a fő célra, a vasárnap kezdődő világbajnokságra fókuszálunk. Persze kellenek ezek a könnyedebb, lazítósabb programok is a torna előtt – mondta a Nemzeti Sportnak Mayer Fruzsina, a HKB és a válogatott csatára. – Az elmúlt években folyamatosan építettük a csapategységet, így a rövidebb felkészülési idő sem okoz problémát. Nagyon jó a kohézió a válogatottnál, ez lehet a világbajnokság kulcsa, szeretnénk olyan teljesítményt letenni az asztalra, amire az egész ország büszke lesz. Hasznos volt a Kína elleni találkozó, várjuk a csütörtöki, olaszok elleni összecsapást is. Az elmúlt idényekben Kínával és Olaszországgal sem játszottunk, így fontos volt, hogy még a vébé előtt tarthatunk ellenük főpróbát.”

Hazai környezetben legutóbb 2019-ben szerepelt a magyar válogatott világbajnokságon, szintén a Vasas Jégcentrum volt a torna otthona. Akkor aranyéremmel és feljutással zártak a mieink, a csapatban szerepelt az akkor még csak 18 éves Mayer Fruzsina is.
„Nagyon különleges világbajnokság volt, azóta már sok idő eltelt. Akkor még nagyon fiatalok, »kismacskák« voltunk, most pedig már mi alkotjuk a csapat rutinosabb részét. Mindig öröm visszatekinteni arra a vébére, jó érzés látni azokat a képeket, videókat, szeretnénk 2026-ban is ugyanezt átélni. Akkor az volt a jelmondatunk, hogy lépésről lépésre haladjunk, most is így állunk neki, egy ilyen szoros mezőnyben nem is lehet máshogy. Sikerre éhesek vagyunk, de mindig a következő akadályra kell koncentrálnunk.”
A magyar női jégkorong-válogatottnak ez lesz az első világbajnoksága Delaney Collins irányításával, a kanadai szakember Pat Cortina mellett másodedzőként már segítette a csapatot, ebben az idényben pedig a kormányrúdhoz állt. Az elmúlt hónapokban biztató képet láthattunk, a mieink tornákat nyertek, így magabiztosan várják a világbajnokságot.
„Pat Cortina mellett az egész stáb és a keret is sokat tanult és fejlődött, a taktikában kisebb-nagyobb változtatásokat eszközöltünk. A jégen kívül nem változott semmi, ugyanolyan jó hangulat uralkodik az öltözőben, mint eddig, ugyanazokra a részletekre koncentrálunk.”
A magyar válogatott vasárnap 19.30-tól Franciaország ellen kezdi el a budapesti világbajnokságot, majd hétfőn Kínával találkozik. Szerdán Szlovákia, pénteken Olaszország, míg szombaton Norvégia ellen lépnek jégre Mayer Fruzsináék.

Videó: aranyérmet várnak a vb-re készülő magyar női jégkorong-válogatott játékosai
A MAGYAR NŐI JÉGKORONG-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Németh Anikó, Takács Noémi Zoé (mindkettő MAC Budapest), Tóth Zsófia (HKB)
Hátvédek: Faragó Luca (Ajka/BJA), Hajdu Lili, Kiss-Simon Franciska, Koncz Boglárka, Mayer Fruzsina (mind a négy HKB), Lippai Isabel, Németh Bernadett (mindkettő MAC Budapest), Odnoga Lotti (Skelleftea, svéd)
Csatárok: Báhiczki-Tóth Boglárka, Polónyi Petra (mindkettő NAHA, amerikai), Dabasi Réka, Huszák Alexandra, Seregély Míra (mindhárom HKB), Hiezl Réka Effi (Shattuck St. Mary’s, amerikai), Horváth Imola (Södertälje, svéd), Jókai-Szilágyi Kinga (Sabres, osztrák), Kreisz Emma (University of Minnesota, amerikai), Leidt Madeline (Linköping, svéd), Metzler Regina (Merchyhurst University, amerikai), Pázmándi Zsófia (Lindenwood University, amerikai), Weiler Krisztina (OHA, kanadai)








